Egyéb

Kedves Ági!

Posted by on Sze 27, 2020 in Egyéb

  Ki szeretném fejezni Neked határtalan hálámat, amiért világra segítetted második, fiamat, Marcit, és kislányom, Tenzi születésekor is jelen voltál, bár akkor konkrétan csak lélekben, illetve telefonvonalon keresztül, de előtte rengeteget kaptunk a szülés-előkészítő tanfolyamon, és a kórházból hazajövet szinte az első utunk Hozzád vezetett, ahol személyes tanácsokat is kaptunk Tőled…   De természetesen nem csak emiatt gondolunk Rád hálával, hanem életművedért, kiállásodért a magyarországi otthonszülés létrehozásáért, elterjesztéséért, amik nélkül nagy gondban lettünk volna, miután első fiunk, Barni születésekor személyesen átéltük az állami kórházban (történetesen éppen ott, ahol 1970-ben én is születtem) tapasztalható lelketlenséget, futószalag-effektust, s a már akkor (1993-ban) is fennálló áldatlan viszonyokat.   Lényegében emiatt kezdtünk alternatív módszerek irányában keresgélni, s Neked hála, meg is találtunk, s már akkor is eljártunk Hozzád szülés-előkészítő tanfolyamra. Marci is sietősen jött a világra: az első telefonhívás után Jankával érkeztetek, megnézni, mi újság, mert azt hitted, még van időd hazaugrani, megpucolni a zöldborsót és majd kellő tágulatnál visszajönni, ám a szemrevételezéskor azt mondtad, hűha, felhívtad a férjedet, hogy jöjjön, és Jankát vigye haza, mert itt már történés van.   Életre szóló élményt éltünk át a Te jóvoltodból, különösen azért, mert a negatív kórházi élmények még frissek voltak, de még most is elevenek 27 év elteltével. Ami az otthoni születést jellemezte, az...

Learn More
A Beatles örök és mindig aktuális 0

A Beatles örök és mindig aktuális

Posted by on ápr 4, 2013 in Egyéb

– állítja Derecskei Zsolt, gitáros, billentyűs, énekes, aki életre hívta a „The Bits” névvel illetett, új „Hungarian Beatles Supergroup”-ot, mely komoly jövő előtt áll. Bemutatkozó koncertjük április 3-án lesz a Muzikumban. A Beatles dalokból áradó új és még újabb zenei leleményeket szeretné felfedezni és a közönséggel megosztani a banda minden tagja, akiknek első zenei élményük egyaránt a Beatleshez köthető. Az együttes további két tagja Bárth János (gitár, ének) és Kasléder Albert (basszusgitár, ének) is gyakorlott, több zenekarban megfordult, illetve jelenleg is játszó muzsikusok, ám az alapító Derecskei Zsolt amellett, hogy zenészként egész Európát bejárta, azt is elmondhatja magáról, hogy több alkalommal is fellépett a liverpooli Cavern club színpadán, a nem véletlenül ott megrendezett Beatles weeken. Hozzá kell tenni, nem akárkik előtt és nem is kis sikerrel. Mikor a névválasztásról kérdeztük, a következőket nyilatkozta a közelmúltban: „Kellett egy könnyen megjegyezhető, ütős név, ami hajaz a Beatlesre, leírva és kimondva is, netalán még a hozzá tartozó domain is szabad…” Ugyanakkor nem szeretné, ha e név alapján elektronikus zenét játszó zenekarnak tűnnének, úgyhogy a “falatkák” fordítást/ideológiát kanonizálta a névbe. A The Bits vezetőjének állítása szerint a Merriam-Webster angol szótár szerint a “bit” egyik jelentése az ínyenc falat. “Ilyen módon szeretnék majd szórakoztatni a közönséget, ínyencségeket nyújtva.” A zenekar április 3-i bemutatkozó koncerten...

Learn More

(VÉGRE!!!) összefoglaló a magyar nyelvről

Posted by on Már 29, 2013 in Egyéb

A saját utad.hu eredeti célkitűzése az volt, hogy olyan magyar nyelvvel kapcsolatos írásokat (sokat!) tegyen közzé, amik nyelvünk egyedülállóságát, nagyszerűségét bizonyítják. Sajnos hiába vártam a hozzászólásokat (sokat) olvasóimtól,  az élet most, öt évvel a nyelvtani  felhívásom közzététele után, elém tette az alábbi gyűjteményt, mely végre eleget tesz a saját magam állította kívánságlistámnak. Rajtam kívül ugyanis egy valaki tudhatja, hogy mit is akarok. Na ki? A Magyar Nyelv [2012. Június 8. 20:55-kor] Idegenek véleménye Árpád ősi népének ősi nyelvéről Sir Bowring John (1792-1872) “A magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött és szerkezete visszanyúlik arra az időre, amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos erős hangzatokkal. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredete kimutatható, meglátszanak rajta az idegen, különböző nemzetektől származó rétegek, melyek összességéből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen az idők viharai a legcsekélyebb karcolást sem hagytak. Nem olyan, mint egy naptár, mely a korral változik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsőségesebb emlékműve egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek....

Learn More

Ferdítés, fordítás, vagy ordítás?

Posted by on jún 10, 2012 in Egyéb

Már négy év telt el Barnikám emlékezetes, oly sok vitát szító előadása óta, mikor témája a magyarság őseredete volt. Elhivatott (államilag támogatott) finnugristák dühödtek be egy nyolcadikos diák összeszedett, alapos munkáját olvasva, és sok-sok szkíta-hun elkötelezett osztotta meg elnyomott, de mégis önerőből egyre népszerűbb nézeteit terjedelmes kommentek formájában. Barni azóta tizenkettedikes, amikor év végén ismét előadással kell készülni a Waldorf iskolában. Barni a versfordításról írt, melyet maga is művel. (a Waldorf 13 éves, tát még nem érettségizik, viszont –  amint azt 14 évesen is megmondta – magyar-törire akar menni az ELTE-re) ZEMLÉNYI-KOVÁCS BARNABÁS VERSFORDÍTÁS NÉHÁNY SZÓ A KÖLTÉSZETRŐL Minden irodalmi mű adni szeretne valamit az olvasójának. Talán csak közönyt, vagy kisebbségi érzést vált ki komolyságával, okoskodó stílusával, amivel elriasztja magától, de a humánusabb olvasmány undort, mámort, szeszélyt és letargiát vált ki a veszélyre vállalkozó olvasóból, részévé teszi annak, amiről mesél. A cél, ha beszélhetünk ilyenről, változást ébreszteni. Pozitív vagy negatív irányba, szinte mindegy, a megszokottól való eltávolodás épp elég. A legtöbb könyv egy történeten vezet végig, ez alatt vagy után pedig hajlamosak vagyunk összevetni saját történetünkkel, és szerencsés esetben okulunk belőle. Ezt hívjuk tanulságnak. A tanulság pedig sosem bonyolult. Sokszor ugyanazt akarja tudatosítani egy gyerekmese, mint a vaskos, cifra nyelvezetű filozófiakönyvek. Csakhogy minél nagyobb az ember, annál több fölöslegre...

Learn More

Tenzi egy hónapos!

Posted by on ápr 8, 2012 in Egyéb

Újszülött kislányom, Zemlényi-Kovács Hortenzia Emese már egy teljes hónapja él közöttünk. Ennek örömére országszerte húsvétot ünnepel minden jóérzésű ember. A facebookon online fotóalbumján már mintegy 120 fotó és 12 videófelvétel mutatja be, életének első hónapjában ki mindenki látogatta meg és hogy mi mindent csinált – ahogy mi becézzük – Tenzi. „Nóóórmális??!”, ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná. Ha ez így megy tovább, lefullad a facebook a sok Tenzi fotótól! Csak jövő áprilisig ez minimum 1200 megosztott Tenzi fényképet és 120 Tenzi videoklippet jelentene… Meglátjuk, mit hoz a jövő, de addig is foglaljuk össze, mi is történt az elmúlt egyetlen hónapban, ugyanis, ha nem is sok, de azért akad pár olyan ismerős, akinek nincs arca facebook tagnak lenni. Az alábbi cikk elsősorban Számukra készült el, de mindenki megnézheti.Régen az volt a szokás, hogy a babaalbumba beleírtak a látogatók egy-egy kedves sort, nekem is olyan volt, sőt, még Barninak is ilyet készítettem. Ma azonban már más a helyzet. Az elfacebookosodott világunkban nem váratlan eset, hogy egy kisgyerek fejlődéstörténetét amolyan blog formájában lehet követni az interneten. A történetünk úgy kezdődött, hogy Geréb Áginál okosodtunk Andival a szülés tekintetében. Az egy hetes előadássorozat több napján maga Geréb Ági adott elő. 1996-ban kisebbik fiam otthonunkban született Geréb Ági kíséretében. A szülésznők ugyanis nem vezetik a...

Learn More

BOLDOG KARÁCSONYT, KEDVES SUTÁK!

Posted by on dec 24, 2011 in Egyéb

Ma van karácsony napja. Pontosabban ma este lesz szenteste. Ha így vesszük, most szent reggel van.  Felébredtem fél 6-kor, mert valami kis meglepetéssel szeretnék kecsegtetni kedves Tinektek! MEX-retném köszönni Nektek ezt az évet, hogy társaim voltatok a sutaságban. Közösen létrehoztunk valamit, amiben azt lehet csinálni, ami tetszik, s ahol jó lenni. Talán tudjátok, év végén egy újságot készítek már 15 esztendeje. Yeah! Idén természetesen a sutákról is írtam és ezt az oldalt ma este, tehát szenteste közzéteszem, hogy mindannyian elolvashassátok. BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK NEKTEK és jövőre folytatjuk a sutáskodást! Lorka, Manka, Györgyi, Dávid, Bori, Nóra, András, Bea, Zsolti, Beby, Ricsi, Andi, Tibi és valahány suta a naptárban, eljövök még Hozzátok – viszontlátásra, pajtások! Íme tehát a suta oldal, s hogy ne kelljen annyira meresztgetnetek a szemeiteket, idemásolom a szövegét: “A  www.sajatutad.hu címen  működő  blogom  olvasói  klubja,  a saját utad tagok közösségi oldala a facebookon 2011 elején indult virágzásnak.  A „suta fánk lub”  iránti érdeklődés ősz táján már ugyan igen visszafogottnak  volt  mondható,  dazé azt  feltétlenül elmondhatom,   hogy egy kisebbfajta baráti közösség alakult  ki.  Suták  a földkerekség  minden  pontyán  élnek:  pl.  Új  Zéland, Ausztrália,   Ausztria,   Görögország, Anglia,  stb,  de több  tag  budapesti illetőségénél fogva sokakkal szemé-lyesen is találkoztam,sőt, előfordult az is,  hogy két „suta” tőlem függetlenül is találkozott egymással. Györgyi...

Learn More