Hello Kitty! Hello Réka!!

Az Újraélet című negyedik könyvem korrektora is Szüsz Szatmári Réka lett volna, mit ahogy Tenzi naplóját is Réka korrektúrázta, méghozzá barátságból. Ez ráadásul meg is van említve új könyvemben. Konkrétan beszéltünk róla, el is küldtem Rékának e kéziratot, amibe beleolvasott, csak még dolgoztam rajta pár hetet, mikor engem is derült égből atombombaként ért a hír!

A frenetikus Hello Kitty rajongó Réka legjobb barátnőjével, Ritával találkoztam szombat éjjel a Babicskában, vagyis egy igen lepukkant romkocsmában, ahová egy kivilágítatlan folyosón keresztül rozoga pallókon lépkedve lehetett csak eljutni egy fűtetlen terembe, ahol sok ember ült a sötétben, arrébb egy gyéren világított asztalon Réka saját tárgyai közül válogatva mindenki azt vihetett el emlékbe, amit csak szeretett volna. A zsúfolásig tele asztalon ott volt Réka napszemüvege, a smink-készlete, fésűje, tükre, könyvei, ezernyi Hello Kitty mintás emléktárgy, amiket látva Rékára emlékezhetünk, hiszen még a nyáron Réka egy szobás Magdolna utcai lakásának tárgyai voltak ezek.

Bár nem tanultam sehol írást, mégis kicsit író vagyok (a Hoppárézimi óta éppen most fog megjelenni az 5. könyvem, melynek címe Újraélet), de én csak olyan témáról tudok igazán írni, amiben én is benne vagyok, és most is megrendülve veszem tudomásul, hogy idény áron kedves ismerősöm, barátom, Szüsz Szatmári Réka sajnos meghalt. Ott voltam a temetésén, ahol szinte senkit se ismertem, igaz, néhány jelenlévővel már találkoztunk Réka szülinapi bulijain, ahová időnként meghívott.

Közel 30 éves ismeretségünk alatt Rékával relatíve gyakran összefutottunk, hol tüntetéseken a Parlament előtt, hol Critical Mass kerékpáros felvonuláson, hol a Mátyás téren, hol itt, hol ott de az alapvető élményem Rékáról, hogy 2012-ben, mikor éppen korrektort kerestem új könyvemhez – Tenzi naplójához -, kiderült, hogy Réka épp korrektor, és ismeretségünk okán elvállalja könyvem korrektúrázását, méghozzá ingyen, szívességből.

Ennek nagyon megörültem. Pár hétig szoros kapcsolatban voltunk emiatt. Naponta váltottunk e-maileket, cseteltünk, sőt, Réka többször is járt nálunk, mikor a végleges javításokat (sokat!) végeztük. Idén, 2025 júniusban felhívtam Rékát, hogy elkészült az új könyvem kézirata, számíthatok-e rá ismét? Azt mondta, természetesen. Igaz, még sokat dolgoztam vele. Szerkesztőt is hajkurásztam. Beszéltünk arról is, hogy esetleg ő vállalja el a szerkesztést is. Át is küldtem neki a kéziratot, amit még írtam, de sietősen, mert még idén ki szerettem volna jönni új könyvemmel.

Egy kusza, tekervényes irományt kell elképzelni. Szerkesztő nélkül nem is tudom, mi lett volna velem, s a könyv tele volt hibákkal, elírásokkal (sokkal!), hiába olvastuk át már többen többször is. Ezért nagyon megörültem, mikor Réka elvállalta új könyvem szerkesztését. Olyannyira, hogy mikor júliusban ott voltam nála, egy hirtelen ötlettől vezérelve át is öleltem! Akkor még nem gondoltam volna, hogy ez a búcsúölelésünk volt, és többé nem látom őt…. Aki Rékát ismerte, többé nem felejtette el, én se, de inkább meséljen Rékáról legjobb barátnője, Antoni Rita, akivel szombaton szintén találkoztam:

– Itt vagyunk a Babicskában, a volt KlubBélában, és azért vagyunk itt, hogy a barátok megemlékezzenek Rékáról, akit néhány hónappal ezelőtt veszítettünk el hirtelen. Réka a barátnőm volt, én 2012-ben ismertem meg, amikor Pestre költöztem. Ő egy ikonikus személyiség volt. Nekem ilyen barátnőm még nem volt előtte, mint amilyen ő volt. Pedig én sem voltam egy „nebáncsvirág”, de hát Réka egy fogalom, egy jelenség, ahogy a személyiségével betöltötte a teret. A feminizmusnak, az emberi jogoknak és az antirasszista harcnak ikonikus aktivistája volt.

Tizenéves korában egy punk volt, vagyis tulajdonképpen egész életében az maradt, mert a haja egész életében különféle színekben pompázott. Amikor megismertem, akkor rózsaszín haja volt, és amikor itt hagyott minket, akkor is rózsaszín hajat viselt, de menet közben sokféle színre átváltott. A gyerekek imádták! A gyerekek számára olyan volt Réka, mint egy mesefigura. Rajongtak érte, mert Hello Kitty-s figurákat, meg Hello Kitty-s csokikat osztogatott nekik.

A 90-es években az Amaro Drom Roma Magazinnak a szerkesztőségében dolgozott, korrektor volt, és rengeteg emberi jogi tüntetésen vett részt. Például az Operánál az egyik évben csinált egy >Ellen Operabált< a rongyrázás ellen, és ott főztek, és vendégül látták a hajléktalanokat az utcán, amíg bent a gazdagok az Operabálon a több százezer forintos ruhákban feszengtek, felvágtak.

Tagja volt a feminista hálózatnak, a Nőszemély Magazin korrektora volt, támogatta az LMBT mozgalmakat, aktívan fellépett az állatkínzás ellen. Szabad ember volt minden értelemben, szabad nő, lehet, hogy a végén már túlságosan is szabad, de ezt már nem tudjuk utólag megítélni.

Úgy is mondhatnánk: szabadságában volt szabadesés is. Nem tűrt semmiféle korlátozást, saját szabályai szerint élte az életét, ahogy ő akarta. Annyira menő volt, amikor megismertem. Feljöttem Pestre, és lehettem volna akár baltás gyilkos is, ő rögtön befogadott magához. Nem is találkoztunk személyesen, csak az interneten beszéltünk és mindjárt mondta, hogy aludjak nála. A macskák szeretete összekötött minket, mert Réka imádta a macskákat. Az egyik cicáját, aki akkor nála lakott, kicsi korában magára kötözte, egy zokniban tartotta, mert olyan picike volt, elanyátlanodott és ő nevelte. Nagyon tetszett neki a lelkes reakcióm a cicák láttán. Szerintem abban a pillanatban lettünk barátok úgy igazán. Sokáig nála laktam, mert ugye Pesten nem volt rögtön szállásom, mindig mentünk tüntetésekre, sminkeltük magunkat, iszonyatosan menő csaj volt!

Aztán sajnos úrrá lettek rajta a függőségek az utóbbi időszakban. Azonban nemrég visszatért a személyisége, és ez rohadt igazságtalan, hogy csak öt hónapot élhetett a szeretett új pesti otthonában, mert itt tényleg láttuk azt, hogy visszatér az igazi személyisége. Rendkívül művelt volt, olvasott, mert ugye korrektor volt a fő szakmája.

Az egyik szerkesztő kollégája mondta azt, hogy ahhoz képest, hogy ő mekkora lázadó személyiség volt, nagyon szigorúan vette a helyesírás szabályait, és azt úgy behajtotta az emberen, hogy még egy facebook kommentben is, ha csináltam helyesírási hibát, akkor mindjárt szólt, és az orromra lett koppintva, hogy ki kell javítani. Érdekes ellentmondás volt a személyiségében, hogy nem tűrt semmiféle szabályozást, de a magyar helysírás szabályait, azt keményen betartatta, a környezetét ezzel is a magyar kultúra fenntartását akarta szolgálni….

Most itt ülünk a Babicskában, a szomszéd asztalnál itt vannak Réka tárgyai, amiből mindenki vihet haza magának egy-egy emléket, a könyveiből is. Voltak olyanok, akik dedikáltatták az általuk választott könyvet mindenkivel, aki itt jelen van, hogy ezzel megemlékezzenek arról, hogy ma este itt összegyűltünk Réka emlékére, és együtt emlékeztünk rá. Egészen olyan, mint egy Réka szülinap, csak Réka nélkül.