Hoppárézimi: Várlak a Várban!

ZZ (Zemlényi Zoltán, a Hoppárézimi szerzője /YEAH!/) ZZ TOUR nevű, 30 éve működő közönségtalálkozójával egy hihetetlenül pazar elit helyszínen, a budai várban lépett fel pár december 17-én. Megrázó, ugyanakkor örömkönnyeket is kiváltó naplóregénye 1987-88-ban az egész országot felrázta. Ekkora sikere addig egyetlen könyvnek sem volt, és azóta se nagyon. ZZ találkozásására a világsztár Gene Simmons-szal, aki személyesen meglátogatta lakásában, szinte mindenki emlékszik, vagy a szintén Hoppárézimi című színdarabra is, ami sokáig teltházzal ment. A nagy túlélő, akire elsősorban az 50-esek emlékeznek, országjáró műsorával korábban iskolákban, könyvtárakban és művelődési házakban lépett fel, elmondja, hogy most miért döntött éppen a budai vár mellett.

 

K.T.: Hoppárézimi című könyvedben sokszor utaltál magadra királyként, vagy kircsiként. Emiatt e szokatlan helyszínválasztás?

ZZ: A válasz ennél drámaibb. Van nekem egy jó barátom, Nagy Attila, akivel 1983 és 1984-ben egy egyesületben kenuztunk, a BSE-ben. Ez csupán két esztendő volt a születésem óta eltelt 52 évemből, de nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a két legjelentősebb évem, amire legszívesebben emlékszem vissza. Ebben a két évben 6-szor is bajnokok lettünk, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy nagyon jó csapat verődött össze, akik a mai napig találkozunk, tudunk egymásról. A balesetem után Nagy Attila egy ideig személyi edzőm is volt, mivel egy darabig kenuztam a baleset után is, de segített a költözésünknél szerelni, jött házibulimra, sőt, régebben több ZZ TOUR-t is szervezett nekem. Ő vetette fel nemrég, hogy tudna nekem egy újabb előadást szervezni a várban, mit szólok? Annál is inkább örültem, mert a koronavírus lezárások óta, tehát már két és fél éve nem léptem fel sehol, és engem is lenyűgözött a hely varázsa.

 

K.T.: Úgy tudom, ezúttal két bemutatkozó filmet is levetítettél.

 

ZZ: Így van. Minden ZZ TOUR filmmel kezdődik, hogy mindenki képbe kerüljön. Először a szokásos, életemről szóló filmet játszottam le, mely nagyrészt Szalay Kristóf barátom 2013-ban készült ZZ: Hoppárézimi című riportfilmjéből áll össze, mely ugyan már 10 éves, de azóta se készült jobb. A másik film pedig kenus éveimet eleveníti fel, ugyanis ezalkalomból több, mint tíz hajdani BSE-s edzéstársam is eljött. Egykori edzőnk, Kovács László, Puszi számára mindannyian aláírtunk egyet az Öbölkör című utolsó saját életemről szóló könyvemből. Mindannyian hálásak vagyunk neki, hogy embert faragott belőlünk.

Sokszor eveztünk az Újpesti öbölben, ott volt ugyanis az úgy nevezett „öbölkör” nevű 2000 méteres versenytáv, amit edzéseken mindig teljes erőbedobással kellett megtenni. Puszi elhíresült mondása volt, hogy „Annál jobb, minél rosszabb!” – ez belénk égett. Erre gondoltunk az erősítés közben, a súlyemelés közben, a mindennapos Margitsziget-körök lefutása közben, és az öbölkör evezés közben is… és igen, nagyon jól jött ez a baleset után is, amikor nem a muszklik fejlesztése volt a cél, vagy a helyezés elérése, hanem az, hogy újra megtanuljak ülni, majd állni, majd járni, amik egy teljes bénultságot követően nem volt olyan könnyű.

 

K.T.: Elmesélnéd, mi történt a ZZ TOUR-on, és hogy érezted magad?

 

ZZ: Örömmel! Ezen a közönségtalálkozón volt műsorvezető, aki kérdéseivel könnyebbé tette az események folyását. Eddig mindig egyedül álltam a színpadon, elég magányosan éreztem magam. Most a moderátor, Kemény Tamás felkonferálta a műsorszámokat, először Kerényi Eszter Lilla fuvolaművészt, akinek ezúton is köszönöm, hogy ilyen szépen megnyitotta az estet, majd következtek a filmek, aztán pedig Tamás kérdéseket tett fel nekem.

 

K.T.: Meg vagy elégedve Kemény Tamással, mint moderátorral?

 

ZZ: Maximálisan! Pedig úgy tudom, először vállalt ilyet, de abszolút profi volt! Egyébként is kitűnően éreztem magam, mivel számos ismerőst láttam a nézőtéren, némelyikükről személyesen is szót ejtek majd, ha lehet. Nagy Attilát már említettem, de nagy örömömre eljött Tomos is, Tomcsányi András, aki velem együtt szintén abban a négyszeres bajnok indián kenuban evezett, mellyel 1983-ban legendás egységgé váltunk. Nagy örömömre eljött Boda Peti is, akit Gene Simmonsnak becéztem, mert arcát nagy kedvenceméhez éreztem hasonlatosnak. Erre ő azóta is emlékezett, pedig ővele 1984 óta szerintem nem is találkoztunk, de ami a fantasztikus, hogy eljött, pedig őrá nem is számítottam. Ő is egyike volt annak a hétszemélyes kenu legénységének, mellyel elsőként suhantunk át a célvonalon 1984-ben Csepelen, a Budapest bajnokságon.

Eljött Taba Miki és Szemán Robi is, akiket időnként Taba Robi és Szemán Mikinek is hívtunk, ők ketten ugyanis mindig pároskenuban eveztek, és versenyeztek. Szemán Robi könnyűipari cége segített az évezredforduló környékén új lakásunk fürdőszobáját megoldani. Taba Miki, aki filmes vonalon dolgozik, pedig most nemrég jött képbe a Hoppárzimi mozifilmmel kapcsolatban, melynek forgatókönyvét már 1996-ban megírtam, de sajnos csak 2020. november végén – 24 év várakozás után – kaptunk pénzt a forgatókönyv fejlesztésére Tóth Barnabás filmrendező barátommal együtt, de sajnos hiába: egy év múlva derült ki, hogy továbbra se támogatnak minket a filmalapnál.

A ZZ TOUR-on részvevő kenus barátaimra visszatérve, eljött Scheller Gyuri, „Nagytojás”, akinek öccsével, Kistojással voltunk bajnokok 83-ban, 84-ben pedig mindkét Tojás benn térdelt abban a bajnok hetesben,  és Nagytojival mentünk párost 1994-ben, amikor egy hosszabb riportfilm készült rólam. Bocsánat, lehet, hogy ez a sok kenus neve annyira nem érdekes az olvasóknak, számomra viszont rettenetesen fontos ez a régi csapat, ezért mindenképp mexerettem volna nekik név szerint is köszönni, hogy eljöttek. Főleg Kacsának, akivel annyira szoros kapcsolatunk alakult ki, hogy ő lett kisfiam, Marszi keresztapja is. Most is ő jött el értem kocsival, és ő segített elhozni a sok könyvemet, amik közül rengeteg elkelt ezen az egyetlen eseményen, ami egyébként szuperjól jött, mert a tavaly téli dedikálás alaposan becsődölt.

November 7-én volt a dediklás első napja a November 7-e téren, amit ma már Oktogonnak hívnak, de 1985. március 7-én, mikor a Trabant elütött a Lenin körút-Nov 7. tér kereszteződésénél, akkor még November 7 térnek hívták. Másnap, november 8-án már a szokásos helyemen árusítottam a könyveimet, a Deák téren, ahol egyébként éppen idén dedikáltam 10. éve folyamatosan mindig ugyanazon a helyen. Ennek örömére, és a Hoppárézimi első kiadásának 35. évfordulójára egy új, KIϟϟé javított, új kiadású Hoppárézimi jelent meg, új borítóval, új fotókkal, emléket állítva Mészöly Gábornak, barátomnak, könyveim szerkesztőjének, aki másfél éve sajnos elhúnyt…

Tehát minden készen állt a szokásosnál hosszabb dedikálásra, erre november 9-én elütött egy kocsi, eltörött egy bordám, ami miatt 6 hétig pihennem kellett, hogy a bordacsontom összeforrjon. Így csupán pár napom maradt a könyvárusításra.

Bár „home dedication”-re is lehetet jönni hozzám, az érdeklődés elmaradt a Deák téri forgalomhoz képest. Az autóbalesetem után 5 7-tel eszméletlenül jól jött ez a ZZ TOUR, ahol a kenus cimborák kitettek magukért, hogy Kacsának ne kelljen már olyan sok könyvet visszacipelni. Különösen Seres Laci, aki egymaga vett vagy 12 könyvet, és Hamos Csabi is, aki korábbi években is rendszeresen járt hozzám a Deák téri dedikálásokra (sokra!). S ha már itt tartunk, nagy köszönettel megemlítem hajdani, még a BSE-s dicső évek előtti KSI-s kenuedzőmet, Kalcsits Imre bát, aki azóta is edzőként működik, és neveltjeinek külön-külön Hoppárézimiket vett ajándékba, okulásul. De őrajta kívül is sok kajakos-kenus keresett fel az évek folyamán, ezért őket is szeretettel üdvözlöm!

 

K.T.: Valóban jó lehet ez ilyen összetartó gyerekkorra visszanyúló csapat. Jó volt hallani pár érdekes részletet a közelmúltadból is. Akik követőid vagyunk a facebookon lévő Hoppárézimi oldalon, már évek óta olvassuk, hogy készül az új könyved. Hogy állsz vele?

 

ZZ: Valóban már régóta készül ez a 6. könyvem. Az utolsó életemről szóló kötetem Öbölkör címmel 24 éve, 1999-ben jelent meg. Ezt követte egy hosszú, önmegtagadó korszakom, amikor 2004-ben megfogadtam, hogy soha többé nemírok könyvet, és mexünök korábbi önvalómban leledzeni. Ennek oka egy önmagamban történt csalódás volt, amikor is felhagytam minden korábbi írói tevékenységemmel. Viszont – milyen a sors! – éppen ekkor jutott hozzám 1987-ben elhunyt dédnagymamám önéletírása (egy 400 oldalas, sűrűn kézzel írt napló), amit elolvastam, és annyira a hatása alá kerültem, hogy eldöntöttem: mégiscsak fgok könyvet kiadni. Öt évvel később így jelen meg 5. könyvemként Tenzi naplója, mely saját kedvencem, és végül is Tenzi naplójával tértem vissza a dedikáláshoz 2012-ben, és 2013-ban elkezdtem régi, már nem kapható könyveim újrakiadását, és ekkor, tehát idén 10 éve kezdtem el írni új, 6. könyvemet írni. Azonban ez nem könnyű, különösen úgy, hogy új családom lett, új lakásban, ahol az írás (munka, mely nem munka számomra) mellett az otthoni kötelességeknek is eleget kellett tennem, és mindig történt valami, ami fontosabb volt, mint az írás. A friss élményekről persze rendszeresen írtam a facebookra, ezek ki is kerültek, viszont a régi, de fontos történetekig már sose jutottam el, mert mindig jött az új nap új fontos írnivaló sztorija. Így tehát sok minden meg van írva az elmúlt 24 év eseményeiből, ugyanis már 24 éve jelent meg az Öbölkör, sok minden félig van megírva csak, de a legtöbb kulcsfontosságú történet egyáltalán nincs megírva, és ez elég átláthatatlanná teszi a feladatot. Egyedül nem is tudom, menne-e? Mindenesetre én lennék a legboldogabb, ha végre előállhatnék egy új könyvvel!

 

K.T.: Lehet, hogy mióta Mészöly Gábor már nincs köztünk, nincs aki mögötted ostort csapkodva hajtana téged?

 

2017-ben közös “gyermekünk”, a Hoppárézimi 30 éves szülinapján, a Moszkva téren

ZZ: Gábor elvesztése valóban tátongó hiányt jelent, de ő sose siettetett. A dedikálásokon (sokon!) gyakran találkoztunk, mert eljött, és ígérte, hogy ha kész vagyok, ő szívesen mexerkeszti, ahogy ez mindegyik ZZ könyv esetében így volt, de hosszas betegsége jött, ami 81 éves korában sajnos el is vitte.

 

K.T.: Ez tényleg sajnálatos. Viszont Te igen fitten festesz. Nem látni rajtad, hogy már a B oldal forog. Sportolsz?

 

ZZ: 2005 óta jógázom, ami a közhiedelemmel ellentétben nem „könnyű”, és nem „női” sport, bár igaz, hogy nem a nehezebb jóga-típusok egyikét művelem, és az is igaz, hogy sokkal több nő végzi, mint férfi. Félreértés ne essék, nem kifejezetten a csajokat skubizni járok, sokkal inkább azért, mert a jóga kitűnően átmozgat, és bizony, ha kihagyok egy hetet valamiért, akkor már hiányzik. Régebb óta kerékpározom, de ezt sem csupán azért mintha ennyire sportos lennék, hanem azért, mert a két lábon járás nehezemre esik, biciklin sokkal könnyebb. Ami sportot még szívesen művelnék, az természetesen a kenuzás. Mint ahogy arról kisfilmet is készítettem, tavaly előtt, amikor Öbölkör című könyvem újra megjelent, elmentem régi egyesületembe, a KSI-be, az Újpesti Öbölbe, és sok-sok év után újra eveztem egy öbölkört egy indián kenuban, hármadmagammal. Óriási érzés volt, és szívesen kenuznék gyakrabban. Tomos is hívott kenuzni Szigetmonostorra, Römi is Csepelre, én mennék, de ugye az idő… Se írni, se kenuzni nincs időm, sajnos. Manapság senkink sincs ideje semmire. De azt tartja a mondás, mindenre van idő, ha akarjuk. Én kenuzni nagyon szeretnék, ez fix. A kenuzás a világon az egyik legjobb dolog. Nem véletlen, hogy ennyire fontos szerepet tölt be az életemben. És nyilván az se véletlen, hogy ezen a kenu-tematikájú ZZ touron ilyen remek hangulat uralkodott, s ennyi régi jó baráttal is találkozhattam!! Köszönöm

 

ZZ mindeddig utolsó közönségtalálkozóján a kenus barátokon kívül több fiatal vett részt egy budai kollégiumból, eljött Szalay Kristóf, aki a ZZ: Hoppárézimi cím két részes filmet rendezte, 20 éve pedig ZZ gyerekkori barátja, Fezó, főszereplésével forgatott filmet Nomen est Omen, avagy reszkess, Szabó János címmmel 2002-2003-ban, illetve a Deus ex Machina címmel 2006-ban.

A helyszín, és a büfé biztosítását köszönjük Szent István Kávéháznak és különösen Nagy Attilának!