ZZ TOUR egy hihetetlenül pazar elit helyszínen, a várban március 7-én a Lenin krt. és a November 7. tér kereszteződésében (amit ma Oktogonként ismerünk) Zemlényi Zoltán, 15 éves elsős gimnazistát elütötte egy 50-nel robogó Trabant. A fiú hat métert repült, fejét betörte, elvesztette az eszméletét…, pedig pár perccel korábban még kenuedzésre sietett. De nem csak edzője, Kovács László „Puszi” várta hiába, hanem egész addigi múltja lezárult. A baleset előtti Zemlényi Zoltán fizikai és szellemi feltámadásának bizonyítéka az egy ujjal gépelt Napló, amit 1985. december végén kezdett pötyögni béna, görcsös ujjával, igazolása annak, hogy a baleset előttig kenubajnok, dobos és bálkirály Z. Z. végtére is azonos a baleset utáni önmagával. E keserves, mégis felemelő küzdelem döbbenetes tükre a kötet, a Hoppárézimi, amit még négy további mű is követett. A negyedik az Öbölkör címet viseli, melyben a Szerző visszaemlékszik a kenus éveire… A Szent István Kávéházba szervezett Z.Z. Tour közönségtalálkozó a koronavírusjárvány megjelenése óta az első, utoljára ugyanis 2020. február 17-én lépett színpadra. Z.Z.-vel ezúttal hamisítatlan kávéházi hangulatban fogunk beszélgetni a könyvekről, az életéről, bármiről. Szeretettel várunk Benneteket! ZZ TOUR, vagyis a közönségtalálkozó, mely mindig is életem álma volt – ahol közönség előtt beszélhetek, amiről akarok -, először 1988-ban jött létre egy szegedi középiskolában, s azóta minden aktív évemben megvalósult,...
Learn MoreAki szeretne HOPPÁRÉZIMI, KITILTOTTAK, TÖRJ ÁT AZ ÜVEGFALON, ÖBÖLKÖR, vagy TENZI NAPLÓJA című ZZ könyvet önmagának, vagy szeretteinek, kérem, írjon a hopparezimirendeles@gmail.com -ra, ahol minden kérdésre választ kap a szerzőtől, vagyis tőlem, s így létrejöhet a vásárlás. Egész évben minden nap elérhető vagyok (ok?) egész évben kapható minden könyvem a hopparezimirendeles@gmail.com email címre írva. A Zemlényi-könyvek könyvesboltban nem kaphatóak. Egyedüli terjesztőjük maga a szerző. Budapestiek számára személyes átvétel előnyösebb, dedikáláskor a Deák téri könyvesstrandon, iletve dedikáláson kívül egy levélben megbeszélt helyen. Vidékieknek, külföldön élők számára postai küldés megoldott kézbesítési útvonal. Kapcsolatteremtés a facebookon (Zemlényi-Kovács Zoltán néven!), vagy a hopparezimirendeles@gmail.com email címre írva. 1.1987 HOPPÁRÉZIMI! 2. 1989 KITILTOTTAK 3. 1993 TÖRJ ÁT AZ ÜVEGFALON! 4. 1999 ÖBÖLKÖR 5. 2012 TENZI NAPLÓJA A könyvek tartalma kb.: HOPPÁRÉZIMI! (1987) – 16. évem naplója, amit 15 évesen elszenvedett autóbalesetemből való felépülésemről írtam, illetve az akkori kiskamasz gondolataimról. Bal… illetve jobbesetem előtt rajzművésznek, kenubajnoknak, vagy rockdobosnak készültem, ezek helyett 17 évesen országos hírű könyvszerző lettem. Naplóregényem akkora hatást tett olvasóira, hogy fél év alatt elkapkodták az összes (70.000) példányt. Nívódíjat, Ifjúsági díjat kaptam érte (utóbbit a Parlamentben), tévéfilm, színdarab készült belőle, egészségügyi szakközépiskolások ingyen megkapták az iskolától, hogy okuljanak belőle, van, ahol manapság is ajánlott olvasmány, máshol beadandót írhatnak a Hoppárézimiből és a Kitiltottakból, van,...
Learn MoreZemlényi Zoltánt, anyakönyvezett néven Zemlényi-Kovács Zoltánt, vagyis ZZ-t 17 éves koráig csak családja és széles baráti köre ismerte. 15 éves koráig ügyesen rajzolt, sportolt, zenekarokban játszott és nagy vágya volt az országos ismertség, a hírnév. ZZ mára 53 éves ötkötetes író, aki legnagyobb sikerét 16 éves korában írt naplóregényével aratta, mely 17 éves korában jelent meg. Akkor, 1987-88-ban első könyve akkora mindaddig példa nélküli fogadtatásban részesült, hogy az akkor élt emberek döntő többsége a mai napig emlékszik rá, így ZZ ma is százezrek ismeretlen ismerőse. Szerencsére a ma felnövő ifjú generáció is egyre szélesebb körben ismeri történetét. Írásunk a HOPPÁRÉZIMI előtti és utáni eseményekről is szól. 1970-85 GYERMEKÉVEK 1987 HOPPÁRÉZIMI! című könyv megjelenése 1989 KITILTOTTAK című könyv megjelenése 1990 HOPPÁRÉZIMI! SZÍNDARAB Madách Kamara Színház 1993 BARNI SZÜLETÉSE, TÖRJ ÁT AZ ÜVEGFALON! című könyv megjelenése 1996 MARCI SZÜLETÉSE 1999 ÖBÖLKÖR című könyv megjelenése, HOPPARESIMI (német nyelvű könyv) 2012 TENZI SZÜLETÉSE, TENZI NAPLÓJA című könyv megjelenése 1970. május 5-én születtem Zemlényi-Kovács Zoltán néven, köztisztviselő családba. Két év múlva érkezett meg öcsém, Péter. Édesapám jogászként dolgozott egy minisztériumban, édesanyám titkárnőként egy irodában. Gyerekkorom óta szenvedélyesen rajzoltam, de írással is próbálkoztam. 9 éves koromban Csillagok Háborúja-témájú, Superman-témájú regényt írtam, melyben a főhős legyőzi a gonoszokat, de aztán inkább maradtam a rajzolásnál… 11 éves...
Learn MoreA nyár nekem nem pihenéssel telik, hanem munkával. Tavaly ősztől idén június végéig forgatókönyvírással foglakoztam, aztán egy új könyv kiadását készítettük elő öcsémmel, majd követezett a minden évben ismétlődő dedikálás: a könyveimet árultam a Deák téren bő egy hónapig. Igaz, hogy idén először Tenzivel ketten elmentünk nyaralni 4 napra, ami azért fantasztikus, mert Tenzi életének 9 éve alatt, most először volt nálam egy teljes hétig! Badacsonyban voltunk. A Balatonba csak egyszer jutottunk be max. két órára, de a panzióban is volt medence. Nagyszerűen éreztük magunkat. Tenzi Waldorf iskolába jár, és ott van egy anyuka, Zsuzsi, akivel jóban vagyok. Ő is szinyeis volt, mint én, és persze olvasta és imádja a Hoppárézimit. Ő mesélte, hogy van egy panziójuk Badacsonytomajon, ahová lemehetnénk Tenzivel négy-öt napra. Kihasználtam a lehetőséget, de az első szempont az volt, hogy ott legyen Nórika, Zsuzsi lánya, ugyanis Tenzinek nagyon fontos, hogy mindig legyen egy (lehetőleg vele egykorú) barátnő. Nórika egyébként mindig úgy köszön nekem, ha a suliban találkozunk, hogy „Szia Zézé!”, ami egy nyolcéves lányka szájából fura, de biztos Zsuzsitól hallotta, hogy ez a becenevem. Szerencsére megtudtam, hogy Nórika is ott lesz a panzióban, amikor mi is. Miközben terveztem a balatoni nyaralást, készültem az idén megjelenő új kiadású Öbölkör című könyvem megjelenésére is, ami a nyári Deák...
Learn MoreKi szeretném fejezni Neked határtalan hálámat, amiért világra segítetted második, fiamat, Marcit, és kislányom, Tenzi születésekor is jelen voltál, bár akkor konkrétan csak lélekben, illetve telefonvonalon keresztül, de előtte rengeteget kaptunk a szülés-előkészítő tanfolyamon, és a kórházból hazajövet szinte az első utunk Hozzád vezetett, ahol személyes tanácsokat is kaptunk Tőled… De természetesen nem csak emiatt gondolunk Rád hálával, hanem életművedért, kiállásodért a magyarországi otthonszülés létrehozásáért, elterjesztéséért, amik nélkül nagy gondban lettünk volna, miután első fiunk, Barni születésekor személyesen átéltük az állami kórházban (történetesen éppen ott, ahol 1970-ben én is születtem) tapasztalható lelketlenséget, futószalag-effektust, s a már akkor (1993-ban) is fennálló áldatlan viszonyokat. Lényegében emiatt kezdtünk alternatív módszerek irányában keresgélni, s Neked hála, meg is találtunk, s már akkor is eljártunk Hozzád szülés-előkészítő tanfolyamra. Marci is sietősen jött a világra: az első telefonhívás után Jankával érkeztetek, megnézni, mi újság, mert azt hitted, még van időd hazaugrani, megpucolni a zöldborsót és majd kellő tágulatnál visszajönni, ám a szemrevételezéskor azt mondtad, hűha, felhívtad a férjedet, hogy jöjjön, és Jankát vigye haza, mert itt már történés van. Életre szóló élményt éltünk át a Te jóvoltodból, különösen azért, mert a negatív kórházi élmények még frissek voltak, de még most is elevenek 27 év elteltével. Ami az otthoni születést jellemezte, az...
Learn More
Legutóbbi hozzászólások