ZZ Story

A ZZ könyvek tulajdonképpen ZZ sztorikból állnak, így tehát ZZ sztoriból nagyon sok van, de itt most főképpen olyan történetek lesznek leírva, amik közérdeklődésre tartanak számot és viszonylag publikálatlanok. Bár például ez lesz az a hely, ahol a már megjelent könyvek egy-egy részlete is olvasható lesz. <strong>BECENEVEK</strong> <a href=”http://hopparezimi.hu/wp-content/uploads/2013/10/Fred-Nulli-Apuska-1986.jpg”><img alt=”Fred, Nulli, Apuska 1986″ src=”http://hopparezimi.hu/wp-content/uploads/2013/10/Fred-Nulli-Apuska-1986-150×150.jpg” width=”150″ height=”150″ /></a>Részlet a Hoppárézimiből: “Na aztán, hogy a család milyen buggy-buggy. Egy átlagos családnál úgy megy, hogy apu, anyu, Péter, Zoltán, na mondjuk Peti, Zoli – BRRR! Még a hideg is kiráz, szerintem az a jó, ha mindenki elfelejti a másik böcsületes nevét, és csak a becenév marad. Az UMMOM is csak akkor hívja az APUSKot Andrásnak, ha már fél órája kiabál neki, hogy: „PIPIKE! KISFIAM!” Az UMMOM volt már ZUMI, sőt még ZUMMOGÓ is. Én meg vagyok Jegenye, Begónia, meg a Zummogó blődségei, hogy „Csuri madaram”, meg ehhez hasonlók. A Jami csak úgy hív, hogy testvérkém. Neki örökös neve a „Jami”, én most kezdem NUDLI-nak hívni.” Zemlényiéknél mindig is dívott a becéződés. ZZ születése után Apuskától megkapta a Jegenye becenevet. Hamarosan ez is kiderül, hogy miért, de a becézések előtt még arra a sokakban felvetődő kérdésre válaszolunk, hogy <strong>MIÉRT LETT ZZ “KOVÁCS”?</strong> – kérdezik tőlem gyakran, mióta (újra) használni kezdtem középső nevemet. Hosszú történet, de itt most leírom, miért is. Nem, nem a feleségem neve. Jelenleg nincs is feleségem, sőt már több, mint tíz éve nincs feleségem. Hamarosan kifejtem, miért is vagyok Kovács mégis. Ezen kívül itt írom le az összes becenevemet is, melyek közül sok a mai napig használatban van. Már többször kérdezték tőlem azt is, nem rokonom-e Zemlényi nevű ismerősük. Nekem nincsenek Zemlényi nevű rokonaim, mivel mi sokkal inkább vagyunk Kovácsok, mint Zemlényiek. <a href=”http://hopparezimi.hu/wp-content/uploads/2013/10/P-01.jpg”><img alt=”P-01″ src=”http://hopparezimi.hu/wp-content/uploads/2013/10/P-01-150×150.jpg” width=”150″ height=”150″ /></a>Röviden: 1970-ben Zemlényi-Kovács Zoltánként születtem, de 12-13 éves koromban úgy gondoltam, hogy a „Kovács” az olyan átlagos név, én pedig különleges vagyok, ezért attól kezdve csak Zemlényi Zoltánként írtam magam alá mindenhol. A baleset 15 évesen ért, a Hoppárézimi 17 éves koromban jelent meg, ezért az ország Zemlényi Zoltánként ismert meg. Aztán jó sokkal később, 37 évesen nagyot fordult az életem, s ekkor visszavettem középső nevemet. 42 éves koromban megjelent Tenzi naplója című könyvem borítóján így már Zemlényi-Kovács Zoltánként szerepelek, ugyanakkor egy évvel később ismét kiadtam a Hoppárézimit, amit 16 évesen Zemlényi Zoltánként írtam, ezért az új kiadáson is ez szerepel, sőt, ezt Zemlényi Zoltánként is írom alá, azonban nevem most már Zemlényi-Kovács Zoltán, mint születésemkor is. Úgy is mondhatnám, „kettő az egyben”. Hosszabban: A történet a negyvenes években kezdődik, amikor is apai nagypapám, tehát Apuska édesapja, Kovács László anyai nagymamájának (Zemlényi Karolának) nem volt fiútestvére, így ővele kihalt volna a Zemlényi név. Ezért megkérte nagypapámat, hogy vegye fel a Zemlényi nevet. Kovács Lászlóból ő így lett Zemlényi-Kovács László. Azt nem tudom pontosan, hogy apukám bátyja, Lacika már Zemlényi-Kovács Lászlóként született-e 1944-ben, viszont az biztos, hogy apukám születésekor 1946 május 16-án már biztosan a Zemlényi-Kovács András nevet kapta a keresztségben. Így 1970-ben én is Zemlényi-Kovács Zoltánként, öcsém pedig 1972-ben Zemlényi-Kovács Péterként látta meg a napvilágot. <a href=”http://hopparezimi.hu/wp-content/uploads/2014/08/apuska-főz-400.jpg”><img alt=”apuska főz 400″ src=”http://hopparezimi.hu/wp-content/uploads/2014/08/apuska-főz-400-150×150.jpg” width=”150″ height=”150″ /></a>Apukám, Apuska teljes nevén Zemlényi-Kovács András még a Béla is volt, de ezt a halotti anyakönyvi kivonatából tudtam meg. A babaképeimet tartalmazó albumban olvastam, hogy az én védőszentem Balázs, keresztapám, Csaba keresztnevét én is megkaptam, így teljes nevem Zemlényi-Kovács Zoltán Csaba Balázs. Mint említettem, mindenütt Zemlényi Zoltánként írtam magam alá, így is mutatkoztam be. A –Kovács név addig is zavaró volt, tehát másoknak is könnyebbség volt csak egy nevet leírni, megjegyezni. Viszont a hivatalos iratokon, iskolai napló, igazolványok, személyi, akkor is a teljes nevemet írtam ki. Általánosban, ahol tudták, hogy mi a nevem, direkt húztak ezzel. Kovácsnak, vagy Zemlényi-KOVÁCSnak csúfoltak, persze csak heccből. A BSE kenu edzésen, aztán a Szinyei gimnáziumban már nem volt gond, ott már ZZ voltam, bár csak én neveztem magamat így, ekkor még senki nem szólított ZZ-nek. Visszakanyarodom a kezdetek kezdetéhez, születésem időszakára. A már említett gyerekkori albumból tudtam meg, hogy első beceneveim Balika, Balambér, Tódor, Cucujka, Cinci voltak. Ezek közül egyetlenegyet használt anyukám később is, a cucujkát, de nem kifejezetten rám, hanem általában kisgyerekekre, vagy kisállatokra. Csecsemőkori beceneveim után pirossal lett odaírva az a név, amit a mai napig is sokan használnak, sokan neveznek így: Jegenye. Állítólag Apuska nevezett el így pár hetes koromban. Pedig egyáltalán nem voltam nyúlánk csecsemő, mégis ez ragadt rám Jegenyécske, Jegsi, Jegsike, Jeges, Jegeske alakokban is. Apukám az Egészségügyi minisztériumban dolgozott, nagyon sokan ismerték és minket is öcsémmel, mint Jegenye és Majóni. A Majónit álltólag én találtam ki – kicsiként így mondtam azt a szót, hogy Manóci. Akkoriban még szocializmus volt és Apuska, mint KISZ titkár mindent megtett annak érdekében, hogy az emberek szívesen jöjjenek dolgozni. Általános volt a jó hangulat. Persze a munka unalmas volt, de sok táncos, meg egyéb programot szervezett Apuska. A Minisztériumnak volt óvodája, természetesen minden minisztérumi dolgozó oda járatta a gyerekét. A minisztériumnak volt egy busza és két üdülője. Egyik Békásmegyeren, a másik Balatonlellén. A minisztériumi dolgozók hétvégenként és nyáron olcsón üdülhettek ott. Mi is minden nyarat Békáson, illetve Lellén töltöttünk. A szülők bevitték a gyereküket reggel a minisztériumba magukkal, onnan indult a busz minden nap Békásra. Délután 5-re pedig visszaértünk Békásról, így a szülőkkel mentünk haza. Rendszeresek voltak a kirándulások (sok!). A minisztérium buszával lehetett kirándulni menni, mindezt azért írom le, hogy érezhető legyen, hogy ez egy nagy közösség volt. A minisztérium dolgozói jól ismerték egymást és egymás gyerekeit is. Minket főleg. Jegenyét és Majónit. Ez egy olyan szoros kötődés volt, ami máig is eltart. Minisztériumi körökben mindenki Jegenyeként ismer. Iskolába a Szemere u. 3-ba jártunk. Igen játékos kedvű, becézni kedvelő osztályba kerültem hat évesen. Az évek során voltam Zemi, ZKZ, Ricsi, Nünü, Titi, Titike, Tittencs Alajos, Di. Közben Békáson megalakult a Pannónia együttes, ahol példaképem után Szikora Róbert nevét vettem fel, majd lettem Rocki Robi, végül Teddy Eddy. Tizenévesen kenuzni kezdtem, ott rámragadt a Popper, Poppi becenév. Ez is a jampec frizurám miatt ragadt rám, mivel a jampi hárét összekeverték a popper frizurával. Egy ideig ezt magyaráztam nekik, de végül megszerettem és a kenus cimborák a mai napig így hívnak. Érdemes megfigyelni, hogy Zoltánnak, vagy Zolinak eddig sehol se hívtak. Nem is azonosultam vele. A Szinyei gimnáziumban furcsa volt, hogy páran Zolinak szólítottak. Akkor találtam ki a ZZ nevet, de akkor még senki se szólított így. A baleset után viszont végképp Zoli lettem. Nagyon utáltam, hogy mindenki így szólít. Teljesen szokatlan volt ez nekem. A családban persze továbbra is Jegenye voltam, illetve anyukám becézései: Begónia, később Csuri Madaram. Öcsém egy darabig Testvérkémnek, majd a Madár „angolos” változatán Medernek hívott. Ez a mai napig használatos nevem, mert Apuska is átvette, ő is Medernek szólított, ezért több ismerőse is átvette. És a Darnel tréningen is, ahol egy darabig Zoltán néven futottam, kis idő elteltével ott is Meder lettem és minden tréninges ismerősöm a mai napig is Medernek szólít. A Zoltán névtől mindig is idegenkedtem. 2004-ben, mikor „mindörökre” lezártam életem híres-hírhedt hoppárézimis szakaszát, „örökre” leszámoltam a Zézézéssel, mely végül is 1987-től 2004-ig állandósult becenevemmé vált, szóval amikor elegem lett, akkor hipp-hopp, visszavettem a –Kovács nevet, ami ugye igazából sokkal inkább sajátom, mint a Zemlényi, és mindenkit arra kértem, szólítson Zolinak. Elég nehezen ment a megszokás, de mivel tudtam, hogy máskülönben Zézének neveznek, inkább erőt vettem magamon. Ez az önmegtagadós, önutálós korszakom 2004-től 2012-ig tartott csak, azóta nem nyírom ki, aki ZZ-nek szólít. De ez nem azt jelenti, hogy túlságosan szeretném, ha ZZ-nek szólítanak. Azt se túlságosan, ha Zolinak. Van egy kis baráti kör, ahol Zoénak becéznek mostanában. Tőlük szeretem, de mástól furcsa lenne. Medernek is csak speckós emberek neveznek. A Jegyenye, az meg túl családias. A Popper kenus, a Titi az meg általános suli feeling… Be kell látnom, nem vagyok egy egyszerű ember. Legjobb, ha mindenki úgy szólít, ahogy jön. Könnyű azoknak, akiknek egy nevük van, mindenki úgy szólítja őket, azt kész. Mégse irigylem őket. Tök jó, hogy nekem ilyen sok nevem volt! Csak mondjuk, lehetne egy igazán menő is. :D <strong>BECENEVEK ZZ-ÉKNÉL</strong> Természetesen nem csak engem becéztek, hanem jóformán mindenki becézett mindenkit. Családban feltétlenül, de máshol is jellemző volt, hogy én neveztem el másokat (sokat!). Apuskát is Apuskának, Ummit is először Nyúnak, Zummogónak, Zuminak, Umminak, és ugye Ummnak, Nullit Majóninak, Jaminak, Elfnek, Nudlinak, Nullinak, majd Nellinek én neveztem el, de például Fezót Fezónak is én neveztem el, mi nagy büszkeségem. Ezt a témát biztos lehetne még folytatni, de valószínűnek tartom, hogy ennyi is bőven elég volt!!

A ZZ könyvek tulajdonképpen ZZ sztorikból állnak, így tehát ZZ sztoriból nagyon sok van, de itt most főképpen olyan történetek lesznek leírva, amik közérdeklődésre tartanak számot és viszonylag publikálatlanok. Bár például ez lesz az a hely, ahol a már megjelent könyvek egy-egy részlete is olvasható lesz.

BECENEVEK

Fred, Nulli, Apuska 1986Részlet a Hoppárézimiből: “Na aztán, hogy a család milyen buggy-buggy. Egy átlagos családnál úgy megy, hogy apu, anyu, Péter, Zoltán, na mondjuk Peti, Zoli – BRRR! Még a hideg is kiráz, szerintem az a jó, ha mindenki elfelejti a másik böcsületes nevét, és csak a becenév marad. Az UMMOM is csak akkor hívja az APUSKot Andrásnak, ha már fél órája kiabál neki, hogy: „PIPIKE! KISFIAM!” Az UMMOM volt már ZUMI, sőt még ZUMMOGÓ is. Én meg vagyok Jegenye, Begónia, meg a Zummogó blődségei, hogy „Csuri madaram”, meg ehhez hasonlók. A Jami csak úgy hív, hogy testvérkém. Neki örökös neve a „Jami”, én most kezdem NUDLI-nak hívni.”

Zemlényiéknél mindig is dívott a becéződés. ZZ születése után Apuskától megkapta a Jegenye becenevet. Hamarosan ez is kiderül, hogy miért, de a becézések előtt még arra a sokakban felvetődő kérdésre válaszolunk, hogy

MIÉRT LETT ZZ “KOVÁCS”?

- kérdezik tőlem gyakran, mióta (újra) használni kezdtem középső nevemet. Hosszú történet, de itt most leírom, miért is. Nem, nem a feleségem neve. Jelenleg nincs is feleségem, sőt már több, mint tíz éve nincs feleségem. Hamarosan kifejtem, miért is vagyok Kovács mégis. Ezen kívül itt írom le az összes becenevemet is, melyek közül sok a mai napig használatban van.

Már többször kérdezték tőlem azt is, nem rokonom-e Zemlényi nevű ismerősük. Nekem nincsenek Zemlényi nevű rokonaim, mivel mi sokkal inkább vagyunk Kovácsok, mint Zemlényiek.

P-01Röviden: 1970-ben Zemlényi-Kovács Zoltánként születtem, de 12-13 éves koromban úgy gondoltam, hogy a „Kovács” az olyan átlagos név, én pedig különleges vagyok, ezért attól kezdve csak Zemlényi Zoltánként írtam magam alá mindenhol. A baleset 15 évesen ért, a Hoppárézimi 17 éves koromban jelent meg, ezért az ország Zemlényi Zoltánként ismert meg.

Aztán jó sokkal később, 37 évesen nagyot fordult az életem, s ekkor visszavettem középső nevemet. 42 éves koromban megjelent Tenzi naplója című könyvem borítóján így már Zemlényi-Kovács Zoltánként szerepelek, ugyanakkor egy évvel később ismét kiadtam a Hoppárézimit, amit 16 évesen Zemlényi Zoltánként írtam, ezért az új kiadáson is ez szerepel, sőt, ezt Zemlényi Zoltánként is írom alá, azonban nevem most már Zemlényi-Kovács Zoltán, mint születésemkor is. Úgy is mondhatnám, „kettő az egyben”.

Hosszabban: A történet a negyvenes években kezdődik, amikor is apai nagypapám, tehát Apuska édesapja, Kovács László anyai nagymamájának (Zemlényi Karolának) nem volt fiútestvére, így ővele kihalt volna a Zemlényi név. Ezért megkérte nagypapámat, hogy vegye fel a Zemlényi nevet. Kovács Lászlóból ő így lett Zemlényi-Kovács László. Azt nem tudom pontosan, hogy apukám bátyja, Lacika már Zemlényi-Kovács Lászlóként született-e 1944-ben, viszont az biztos, hogy apukám születésekor 1946 május 16-án már biztosan a Zemlényi-Kovács András nevet kapta a keresztségben. Így 1970-ben én is Zemlényi-Kovács Zoltánként, öcsém pedig 1972-ben Zemlényi-Kovács Péterként látta meg a napvilágot.

apuska főz 400Apukám, Apuska teljes nevén Zemlényi-Kovács András még a Béla is volt, de ezt a halotti anyakönyvi kivonatából tudtam meg. A babaképeimet tartalmazó albumban olvastam, hogy az én védőszentem Balázs, keresztapám, Csaba keresztnevét én is megkaptam, így teljes nevem Zemlényi-Kovács Zoltán Csaba Balázs.

Mint említettem, mindenütt Zemlényi Zoltánként írtam magam alá, így is mutatkoztam be. A –Kovács név addig is zavaró volt, tehát másoknak is könnyebbség volt csak egy nevet leírni, megjegyezni. Viszont a hivatalos iratokon, iskolai napló, igazolványok, személyi, akkor is a teljes nevemet írtam ki.

Általánosban, ahol tudták, hogy mi a nevem, direkt húztak ezzel. Kovácsnak, vagy Zemlényi-KOVÁCSnak csúfoltak, persze csak heccből. A BSE kenu edzésen, aztán a Szinyei gimnáziumban már nem volt gond, ott már ZZ voltam, bár csak én neveztem magamat így, ekkor még senki nem szólított ZZ-nek.

Visszakanyarodom a kezdetek kezdetéhez, születésem időszakára. A már említett gyerekkori albumból tudtam meg, hogy első beceneveim Balika, Balambér, Tódor, Cucujka, Cinci voltak. Ezek közül egyetlenegyet használt anyukám később is, a cucujkát, de nem kifejezetten rám, hanem általában kisgyerekekre, vagy kisállatokra.

Csecsemőkori beceneveim után pirossal lett odaírva az a név, amit a mai napig is sokan használnak, sokan neveznek így: Jegenye. Állítólag Apuska nevezett el így pár hetes koromban. Pedig egyáltalán nem voltam nyúlánk csecsemő, mégis ez ragadt rám Jegenyécske, Jegsi, Jegsike, Jeges, Jegeske alakokban is.

Apukám az Egészségügyi minisztériumban dolgozott, nagyon sokan ismerték és minket is öcsémmel, mint Jegenye és Majóni. A Majónit álltólag én találtam ki – kicsiként így mondtam azt a szót, hogy Manóci. Akkoriban még szocializmus volt és Apuska, mint KISZ titkár mindent megtett annak érdekében, hogy az emberek szívesen jöjjenek dolgozni. Általános volt a jó hangulat. Persze a munka unalmas volt, de sok táncos, meg egyéb programot szervezett Apuska.

A Minisztériumnak volt óvodája, természetesen minden minisztérumi dolgozó oda járatta a gyerekét. A minisztériumnak volt egy busza és két üdülője. Egyik Békásmegyeren, a másik Balatonlellén. A minisztériumi dolgozók hétvégenként és nyáron olcsón üdülhettek ott. Mi is minden nyarat Békáson, illetve Lellén töltöttünk. A szülők bevitték a gyereküket reggel a minisztériumba magukkal, onnan indult a busz minden nap Békásra. Délután 5-re pedig visszaértünk Békásról, így a szülőkkel mentünk haza.

Rendszeresek voltak a kirándulások (sok!). A minisztérium buszával lehetett kirándulni menni, mindezt azért írom le, hogy érezhető legyen, hogy ez egy nagy közösség volt. A minisztérium dolgozói jól ismerték egymást és egymás gyerekeit is. Minket főleg. Jegenyét és Majónit. Ez egy olyan szoros kötődés volt, ami máig is eltart. Minisztériumi körökben mindenki Jegenyeként ismer.

Iskolába a Szemere u. 3-ba jártunk. Igen játékos kedvű, becézni kedvelő osztályba kerültem hat évesen. Az évek során voltam Zemi, ZKZ, Ricsi, Nünü, Titi, Titike, Tittencs Alajos, Di. Közben Békáson megalakult a Pannónia együttes, ahol példaképem után Szikora Róbert nevét vettem fel, majd lettem Rocki Robi, végül Teddy Eddy. Tizenévesen kenuzni kezdtem, ott rámragadt a Popper, Poppi becenév. Ez is a jampec frizurám miatt ragadt rám, mivel a jampi hárét összekeverték a popper frizurával. Egy ideig ezt magyaráztam nekik, de végül megszerettem és a kenus cimborák a mai napig így hívnak.

Érdemes megfigyelni, hogy Zoltánnak, vagy Zolinak eddig sehol se hívtak. Nem is azonosultam vele. A Szinyei gimnáziumban furcsa volt, hogy páran Zolinak szólítottak. Akkor találtam ki a ZZ nevet, de akkor még senki se szólított így.

A baleset után viszont végképp Zoli lettem. Nagyon utáltam, hogy mindenki így szólít. Teljesen szokatlan volt ez nekem. A családban persze továbbra is Jegenye voltam, illetve anyukám becézései: Begónia, később Csuri Madaram. Öcsém egy darabig Testvérkémnek, majd a Madár „angolos” változatán Medernek hívott. Ez a mai napig használatos nevem, mert Apuska is átvette, ő is Medernek szólított, ezért több ismerőse is átvette. És a Darnel tréningen is, ahol egy darabig Zoltán néven futottam, kis idő elteltével ott is Meder lettem és minden tréninges ismerősöm a mai napig is Medernek szólít.

A Zoltán névtől mindig is idegenkedtem. 2004-ben, mikor „mindörökre” lezártam életem híres-hírhedt hoppárézimis szakaszát, „örökre” leszámoltam a Zézézéssel, mely végül is 1987-től 2004-ig állandósult becenevemmé vált, szóval amikor elegem lett, akkor hipp-hopp, visszavettem a –Kovács nevet, ami ugye igazából sokkal inkább sajátom, mint a Zemlényi, és mindenkit arra kértem, szólítson Zolinak.

Elég nehezen ment a megszokás, de mivel tudtam, hogy máskülönben Zézének neveznek, inkább erőt vettem magamon. Ez az önmegtagadós, önutálós korszakom 2004-től 2012-ig tartott csak, azóta nem nyírom ki, aki ZZ-nek szólít. De ez nem azt jelenti, hogy túlságosan szeretném, ha ZZ-nek szólítanak. Azt se túlságosan, ha Zolinak. Van egy kis baráti kör, ahol Zoénak becéznek mostanában. Tőlük szeretem, de mástól furcsa lenne. Medernek is csak speckós emberek neveznek. A Jegyenye, az meg túl családias. A Popper kenus, a Titi az meg általános suli feeling…

Be kell látnom, nem vagyok egy egyszerű ember. Legjobb, ha mindenki úgy szólít, ahogy jön. Könnyű azoknak, akiknek egy nevük van, mindenki úgy szólítja őket, azt kész. Mégse irigylem őket. Tök jó, hogy nekem ilyen sok nevem volt! Csak mondjuk, lehetne egy igazán menő is. :D

BECENEVEK ZZ-ÉKNÉL

Természetesen nem csak engem becéztek, hanem jóformán mindenki becézett mindenkit. Családban feltétlenül, de máshol is jellemző volt, hogy én neveztem el másokat (sokat!). Apuskát is Apuskának, Ummit is először Nyúnak, Zummogónak, Zuminak, Umminak, és ugye Ummnak, Nullit Majóninak, Jaminak, Elfnek, Nudlinak, Nullinak, majd Nellinek én neveztem el, de például Fezót Fezónak is én neveztem el, mi nagy büszkeségem.

Ezt a témát biztos lehetne még folytatni, de valószínűnek tartom, hogy ennyi is bőven elég volt!!