Kedves Ági!

 

Ki szeretném fejezni Neked határtalan hálámat, amiért világra segítetted második, fiamat, Marcit, és kislányom, Tenzi születésekor is jelen voltál, bár akkor konkrétan csak lélekben, illetve telefonvonalon keresztül, de előtte rengeteget kaptunk a szülés-előkészítő tanfolyamon, és a kórházból hazajövet szinte az első utunk Hozzád vezetett, ahol személyes tanácsokat is kaptunk Tőled…

 

De természetesen nem csak emiatt gondolunk Rád hálával, hanem életművedért, kiállásodért a magyarországi otthonszülés létrehozásáért, elterjesztéséért, amik nélkül nagy gondban lettünk volna, miután első fiunk, Barni születésekor személyesen átéltük az állami kórházban (történetesen éppen ott, ahol 1970-ben én is születtem) tapasztalható lelketlenséget, futószalag-effektust, s a már akkor (1993-ban) is fennálló áldatlan viszonyokat.

 

Lényegében emiatt kezdtünk alternatív módszerek irányában keresgélni, s Neked hála, meg is találtunk, s már akkor is eljártunk Hozzád szülés-előkészítő tanfolyamra. Marci is sietősen jött a világra: az első telefonhívás után Jankával érkeztetek, megnézni, mi újság, mert azt hitted, még van időd hazaugrani, megpucolni a zöldborsót és majd kellő tágulatnál visszajönni, ám a szemrevételezéskor azt mondtad, hűha, felhívtad a férjedet, hogy jöjjön, és Jankát vigye haza, mert itt már történés van.

 

Életre szóló élményt éltünk át a Te jóvoltodból, különösen azért, mert a negatív kórházi élmények még frissek voltak, de még most is elevenek 27 év elteltével. Ami az otthoni születést jellemezte, az csak a CSODA szóval definiálható, ahogy az is, hogy ennek mi részesei lehettünk. Aztán mivel ez – Te is tudod, én is tudom, mindenki tudja – komoly érdekeket sért, ezért sajnos 10 éve megtörtént, ami teljesen jogtalan volt. Hiába álltunk ott Érted sok százan a minisztérium előtt, hiába álltak ki Melletted több ezren, itthonról, de külföldről is levélben, videónyilatkozatban, bebörtönöztek. De, ami fantasztikus Benned, a börtönben se törtél össze, hanem továbbra is példát mutatva Te tartottad bennünk az hitet.

 

Sok segítség jött, sokan segítettek, hosszú hónapok múltán otthonodba engedtek, de szabadságodat így se kaptad vissza. Újra dolgozni kezdtél, tartottál tanfolyamokat. Így vehettünk részt szülés-előkészítő tanfolyamodon Andival, így hívhattalak fel Tenzi születése előtt is, után is közvetlenül (pedig jócskán elmúlt éjfél már…), de el is mentünk Hozzád Tenzivel, illetve azóta találkoztunk többször is, ami engem mindig feltöltött, és mindig azt éreztem, hogy különleges ember vagy! Pedig valószínűleg „csak” teszed a dolgodat, mégpedig a legjobban, ahogy csak tudod! Ezt nagyon szépen köszönjük Neked, és sok ilyen odaadó tiszta szívű ember kéne, mint amilyen Te vagy, Ági!!! Mindannyian nagyon szeretünk, mert nem csak a gyerekeink születtek meg, hanem – érzésem szerint – mi is (lelkes híveid) újjászülettünk Általad, én legalábbis teljesen új gondolkodásmódot kaptam Tőled, és ez nagyon jó. Köszönöm, köszönjük, hogy vagy!

 

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.