Ez kivételesen nem egy durva odamondás, hanem egy jókora meglepetés volt tavaly karácsony előtt két nappal az A-38 koncerthajón. Az immár 29 esztendős KFT zenekar tagjainak gyerekeiből formálódott alkalmi együttes előadásában váratlanul szólalt meg három iszonyat-jó KFT dal a születésnapi koncert után a zártkörű születésnapi afterparti nyitányaként.
A korlátolt felelősségűek már 30 éve állnak fenn… Milyen évet is írtunk akkor? 1981-et. Nem nehéz visszaemlékezni, hiszen akkor volt az a bizonyos Táncdalfesztivál, ami sok emlékezetes dal, megannyi akkor új, de azóta is ismert arc megjelenését hozta. „Szóljon hangosan az ének!” – hallottuk Soltész Rezsőt, „Limbo-limbo, limbó láz” – dalolta Fenyő Miklós és a Hungaria. „Írtam a bátyámnak egy dalt” – csivitelte az akkor tíz év körüli Ulmann Mónika, „Homok a szélben, megváltozni nem tudok” – vallotta magáról Balázs Fecó. Akkor kezdte meg pályafutását az Eszményi Viktória-Heilig Gábor duó és bizony akkor dobbantott óriási nagyot a KFT „Bábu vagy” című számával.
A kifestett arcok, a gépies bábu-szerű mozgás annyira egyedülállóan lenyűgöző volt, hogy még a szigorú zsűri is szemet hunyt az egyértelmű társadalmi mondanivalót látva-hallva abban a kemény pártpolitikai időszakban. Akkoriban nem voltak KFT-k úton-útfélen, mint manapság, így nevük is érdekesen csengett, mint kinézetük, szarkasztikus, kispolgári életet bíráló szövegeik, s zenéjük is, az új hullám.
Akkoriban 11 éves voltam, s mint elkötelezett Hungaria rajongó, szívem a rock and roll ritmusát verte, de mitagadás, a KFT-re is felkaptam a fejem. 1981 nyarán egy nyári táborban öcsémmel és egy barátommal Pannónia néven Hungaria dalokat énekeltünk, azonban show-nk minden nap a Bábu vagy-gyal kezdődött, méghozzá úgy, hogy egyikünk arca pirosra, másikunk arca fehérre, harmadikunk arca zöldre volt festve vízfestékkel és hasonló színű ruhában nyomtuk.
Talán rá egy évre általános suliban egy jó barátommal, Fezóval, pörögtünk rá a KFT-re. Közös zenekarunkra legnagyobb hatással a KFT volt. És a Kraftwerk, de magyarok közül a KFT-t kultiváltuk leginkább.
Fezó ott lakott a Bihari János utcában, közel a körúthoz és a Nyugatihoz. A szomszéd (Nagy Ignác) utcában volt a Fonográf lemezbolt, s ott dedikált a KFT! Mi, környékbeli suhancok, elmentünk, naná! Lehetett kapni a Fordász-füzetet, amit a mai napig is féltve őrzök – eredeti aláírásokkal és…a borotvált arcú Bornain rajzolt bajusszal!
Aztán 1984 – Emlékezetes Bál az Operában koncert a KEK-en. Ekkor még mindig csak 14 éves voltam, így soha előtte nem volt éjfél utáni hazaérkezésem. Akkor is a Fezóval voltunk. Őt lazábban fogták, engem alaposan elővettek érte, de megérte az az élmény!
Teltek-múltak az évek, a magnóba újra és újra bekerült a három különböző 90 perces KFT válogatás kazetta, rajtuk jobbnál jobb számok: Pénztárcámat, Izgalom, Kincses Kalendárium, Szobanövény, Ó, milyen kegyetlen a szerelem, a későbbiek közül Kovács Pál…, de még bőven sorolhatnám a kedvenceimet.
Következő nyáron Balatonlellén – egy balatoni nyáron 1991-ben – teljesen váratlanul találkoztam Laár Andrással az EÜM üdülőben, akivel ott és akkor hirtelen életre szóló barátság keletkezett közöttünk. Ott volt az akkor max fél éves Bencu is, Laár kisebbik gyereke, méghozzá pólyában!
Hamarosan – már Budapesten – kiderült, hogy a Laár család mindvégig ott lakott a Szent István krt. 27-ben, a Bihari János utca közvetlen közelében (egy háztömbben), ahol Fezóval pár évvel azelőtt mit nem adtunk volna, ha ez kiderül!
Akkor nem derült ki, de miután összebarátkoztunk, gyakori vendég lettem Laáréknál, lévén, én is a környéken laktam kisgyerekkorom óta. Laár András csak ritkán volt otthon, idősebb fia, Dávid, Bencu és anyjuk, Anna azonban mindig, akikkel – főleg Annával – hosszú órákat beszélgettem. Közeli, bizalmas barátok lettünk.
S eljött az a bizonyos KFT „búcsúkoncert”, a Közgázon, ahol bejelentették, hogy nem búcsúznak el végleg, csupán szüneteltetik áldásos tevékenységüket. Nos, számomra ez az este hozta el életem első munkahelyét, ott, a Marx xobor közvetlen közelében találkoztam ugyanis a Helllo Magazin egy munkatársával, s hogy-hogy nem, odakerültem újságírónak.
Több zenész ismerősöm volt már (mégtöbb lett), de ugye mivel a KFT éppen „nem létezett”, róluk nem írtam, azaz mégis: írtam Bornai Tiborról és a Baba Yagáról, később pedig az AKG-ról, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumról, ahol Laár Dávid végezte tanulmányait.
1992-ben nősültem meg, s tanúink – szünet nélküli elmélyült barátságunkból adódóan – Laár András és Anna lettek. Pár év múlva pedig szintén Anna tanácsára írattuk át fiunkat, Barnit rendesből waldorf óvodába, majd iskolába, ahol Anna mindvégig serényen tevékenykedett. Így miután ők már elköltöztek a körútról, az óvodában, iskolában rendszeresen találkoztunk.
1996-ban természetesen ott voltam az internetes KFT koncerten, s rendszeresen látogattam a Laár pour Laár előadásokat. Sokat! Közben már a Mai Napnál dolgoztam, oda írtam cikkemet Laár buddhista életéről, illetve a lakásról, ahol akkoriban együtt laktak Dáviddal. Ezen a helyen állt az a hatalmas konglomerátum, gigantikus gyertya-viasz-építmény, ami azáltal jött létre, hogy szünet nélkül égett a gyertya a szoba közepén …több hónapon, talán éven át.
Aztán az azóta eltelt 10-15 év is tele volt találkozásokkal. Sokkal! Koncerteken, Laár pour Laár előadásokon a bábszínházban, a pesthidegkúti Waldorf iskolában, ahová – mint kiderült – Lengyelfi Eszter is jár, Miki lánya, akivel a korábbi találkozások révén időről időre összekacsintgattunk.
Aztán újabb „fal” interjúk Laárral, mivel a kellemeset összekötöttem a hasznossal, minden újabb lapnál, ahol dolgozni kezdtem, elsők között szerepelt egy Laár-anyag, amikor találkoztunk és beszélgettünk egy jót. Ez egyébként egy jó módszer a kapcsolattartásra.
KFT Koncertek a ZP-ben, meg itt, meg ott (például az Bábu visszavág ingyenes platinalemez megjelenésekor), aztán elkezdtem járni Laár András Tündér Tantra Körébe, ahol indiai bhajanokat (vallási énekeket) dalolunk András gitárkíséretére. Mivel ekkor már 4 éve jógáztam egy spirituális csoportban, ez nagyon jól jött, különösen, hogy korábbi ismerőseimre is leltem ott.
Tavaly, mint újságíró, mentem el a Zöld Pardonba egy tehetségkutató versenyre, ahol az egyik zsűritag Márton András volt, Marcipán, a KFT azon egyetlen tagja, akivel eleddig nem sikerült személyes kontaktot létesítenem. Pedig hát ő fordította a Yesterday Lennon-McCartney szövegkönyvet – alapmű -, s még a Szemtanú időutazók magazinjával is felkeltette az érdeklődésemet!
Mivel fel vagyok iratkozva a KFT levelező listára, tudtam én a 29. éves születésnapi koncertről, sőt, arról is, hogy lesz utána egy szuperszonikába hajló VIP-buli, hiszen mindenhová ki volt plakátolva, de fájó szívvel letettem róla, mivel év végén nem vetett fel, aminek fel illene vetnie.
Éppen ezért lepődtem meg nagyon, mikor egy napon névre szóló meghívó érkezett az elektronikus levelesládámba. „A KFT produkciós iroda meghív engem + 1 személlyel az A38 hajóra”. Először alig akartam elhinni, de aztán mégiscsak elmentünk a barátnőmmel, Andival – és hát hullajó volt!
Forrt a levegő és megjelent az izgalom, az A38 tömve volt és hideg futott a hátamon, mikor a gazdag öregúr, már húsz perce haldoklott, a széplány pedig egy kastélyban bolyongott. A koncertről a facebookon látható a fotóalbumom, a youtube-on jópár szám látható. Mindig a legutóbbi KFT koncert a legeslegjobb mind közül, de ez erre különösen igaz volt.
Utána vonultunk föl az étteremrészbe, a szülinapi partira. Akkor és ott megtörtént a csoda! Megszólalt egy zenekar, mely a Tükör c. dalt játszotta (a KFT zenészei épp akkor jöttek fel), s akkor veszem észre, hogy a gitáros Laár Bence! A többiekről is hamar kiderült, hogy mindahányan KFT-gyerekek. Az apák, vagyis a KFT elámulva nézték a profi előadást, s mind, akik ott voltunk, áldást adtunk a sorsnak, hogy részesei lehettünk ennek a szuperszonikus produkciónak.
Egy nagyon friss, fiatal lány hangon szólalt meg a Tükör, a Kovács Pál (nagy örömömre!!) és az Utcai zenekar című KFT szám. Ezzel kívántak boldog 29. születésnapot a KFT zenekarnak önnön utódaik. Ez a mini koncert ráadásul az apák számára is meglepetés volt, ők is elhűlve hallgatták, csodálták gyermekeik muzikalitását, s a meghatott szülők lelkesen tapsoltak csemetéiknek.
Ez a fantazmagórikus előadás akkora hatással volt rám, hogy ott, a helyszínen elhatároztam, hogy írok egy cikket a Te Apád zenekarról. A facebookon felvettem a kapcsolatot velük. A korelnök Bornai Szilveszter, a csapat billentyűse meglepődött ötletem hallatán, hiszen rá még sosem volt kíváncsi riporter, mindig csak az apjára.
Tömören, szűkszavúan fogalmazott: Mióta az eszét tudja, természetes volt, hogy apja viszonylag népszerű zenész. Ugyanilyen egyértelmű volt, hogy ő maga is zenész lesz. Elmondása szerint születése előtt három hónappal ismerte meg Bach Máté-passióját, s már ekkor eldőlt, hogy ez fogja kitölteni életét.
Szilveszter apja mellett nőtt fel, aki mindent megtett, hogy ne távolodjanak el egymástól. Jelenleg is közösen zenélnek a “Komoly Férfiak” nevezetű formációban. Így teljes az életük.
Aztán egyszer csak, nem egészen egy éve felhívta Lengyelfi Edit, – Lengyelfi Miklós nagyobbik lánya -, hogy lepjék meg az ősöket. Szilveszter erre azt mondta, jó. A többi ment magától.
Bornai Szilveszter egyébként főállásban a Kolibri színház zenei életét irányítja, emellett Egerben végzi az ének-zene szakot levelezőn, ígyhát ő sose ért rá semmire, mindent a csajok csináltak, szerveztek, ötleteltek.
Lengyelfi Edittől, aki tehát a fő-fő szervezője volt e meglepetés-koncertnek, meg is kaptam rögtön egy helyesbítést, mert már több helyen tévesen jelent meg a zenekar neve. Helyesen: A Te Apád, Az!
Tehát a végén van még egy „az”. És akkor röviden idekapcsolódó történet, hogy miért ez az együttes neve. Amikor a próbákon szedték le a számokat, folyton szekunder súrlódásokba és egyéb egyszerűnek tűnő, ám valójában rémesen nehéz zenei megoldásokba botlottak, akkor az adott szakasz tulajdonosának lányára avagy fiára ujjal mutogatás kezdődött, hogy na a te apád az, aki ezt a részt játszotta… stb. Szóval innen a név.
A KFT egyidős Edittel, vele együtt nőtt fel, tehát szerves része volt az életének. Van egy olyan magnófelvételük, ahol Edit még beszélni sem tudott jóformán, de énekli, hogy „matta az útón, már túvan a dódón…” Aztán Edit kiköltözött anyukájával Dániába, így egy kicsit kiszakadt a KFT nagy sikereinek időszakából.
Ott Dániában kezdett el furulyázni tanulni első osztályban, majd másodiktól zongorázni. Ez 5-6 évig ment, majd hazaköltöztek Magyarországra. Pár évig szünetelt a zenetanulás, de otthon sokat játszott pianínón. Akkor már nem a kötelező zongorakottákból, hanem amik tetszettek neki, így sokkal jobban élvezte.
Ahogy visszaemlékszik gyerekkorára, számára az egyik legemlékezetesebb pillanat volt az 1996-os Bál az Interneten koncert, amikor koncert közben hátranézett, és látta a sok-sok ezer embert, meg apuját a színpadon, mindezzel együtt még a mai napig sem tudatosodott a fejében, hogy apja „híres” zenész.
Szóval van, volt és remélhetőleg lesz sok ilyen pillanat, és mindig mérhetetlenül büszke lesz rá, de a mindennapokban nem jut eszébe róla, hogy zenész, meg, hogy sztár, sőt. Aztán legközelebb Edit 26 éves korában jött a zenetanulás gondolata. Úgy kelt fel egyik reggel, hogy meg akar tanulni gitározni. Fel is hívta apukáját, hogy szerezzen gitárt meg tanárt, de ő inkább kinevette. Aztán mégiscsak szerzett egy gitárt.
Lengyelfi Edit tehát autodidakta módon kezdett gitározni tanulgatni, internetről nézte, hogyan is vannak az akkordok. Edit párszor elment tanárhoz, de inkább egy barátja tanítgatta, ám főleg saját maga kísérletezik, mert semmi komoly célja nincs vele, csupán saját szórakoztatása. Van, hogy hónapokig elő sem veszi a gitárt, majd utána egy évig minden nap gyakorol. De zongorázni azért még mindig sokkal jobban tud, ám azt a szerepet elhappolta Szilveszter, aki mégiscsak Bornai, így már csak emiatt is ő lett a zenekar billentyűse. Editnek meg maradt az akusztikus gitár, amire hangszerelni kellett a számokat, hiszen azok 1 gitárra íródtak. Ebben Szilveszter nyújtott óriási segítséget.
Az KFT-gyerek zenekar ötlete legelőször a BS alagsorában merült fel az internetes koncert után 1996-ban. Eleinte Multigenerációs káefté néven futott, amikor páran gyerkők beszélgettek az öltözők előtti folyosón. Aztán később akárhányszor összefutottak egyenként, vagy többen valahogy ez szóba jött, hogy meg kéne egyszer csinálni. Az, hogy e jeles napon álltak elő vele, az Edit hibája, ugyanis elszámolta magát. Benne az volt, hogy a KFT 2010-ben lesz 30 éves (ami igaz is, hiszen már 80-ban folytak a próbák, sőt koncerteztek is, de ők a 81-es Táncdalfesztiváltól számolják hivatalosan), így 2009 decemberében írt egy körmailt a többieknek vázolva, hogy meg kéne valósítani az ötletet, hisz mi lenne erre megfelelőbb alkalom, mint a 30 éves jubileum.
Lelkes válaszok jöttek, és januárban páran összeültek számokat válogatni. Ez az első összejövetel határozottan jó hangulatban telt, azonban eleinte nagyon ritkán sikerült csak próbálni; egyrészt, mivel messze volt még a tényleges koncert, másrészt mindenkinek elég sűrű volt az élete. Emma akkoriban Londonban volt, úgyhogy Skype-on csatlakozott (mint Hazel O’Connor 96-ban Dublinból?). Aztán menet közben kiderült, hogy Edit egy évet tévedett, de akkorra már próbáltak, és lelkesek voltak, úgyhogy nem hagyták abba. Áprilisban volt az első Emmás próba, és akkor kiderült, hogy ez tök jó, és nagyon élvezték. Tulajdonképpen csak nyár végétől jöttek össze viszonylagos rendszerességgel.
Azt tervezték, hogy az év során valamelyik koncertjükön állnak elő a meglepetéssel. Aztán Edit felvette a kapcsolatot Kovács Leventével (ő szervezte többek közt az A38-as koncertet, meg még sok mindent), aki sokat súgott és segített kideríteni a terveket, többek közt a 29. szülinapi bulit. Felmerült, hogy várjanak-e egy évet, mivel a 30 éves jubileum idén lesz, de mivel Edit márciusrara babát vár, és ezért tavaly év végén már egyre nehezebben érte át a gitárt, kapóra jött a decemberi buli.
Laár Bence – Laár András második fia – legkorábbi emléke a KFT-ről a ’96-os sportcsarnokos koncert, az „internetes”, amit a keverőpultról néztek. Nagyon hangos volt, még füldugóval is, de mindenféle színes fények világítottak, ami kifejezetten tetszett az akkor 5 éves fickónak. Mindazonáltal bevallja, hogy ma se ismeri behatóan a KFT zenekar munkásságát; egy-két lemezt hallgatgatott csak.
Hét évesen csellózni kezdett tanulni, amit sose szeretett, de végül is csak öt év múlva hagyta abba. Aztán 13-14 évesen azonban felfigyelt az otthoni polcokon talált kazettákra (Paul McCartney ‘Flowers in the Dirt’-je és Mike Oldfield ‘Songs of Distant Earth’-ja gyakorolta rá a legnagyobb hatást és a rádiót is gyakran tekergette akkoriban.
Először egy családi barátnál, Szappanos Gyurinál basszusgitározni kezdett, de mivel Bence ellustálkodta az egészet, és egy idő után Gyuri kirúgta, teljes joggal. Ennek ellenére már ekkor is úgy képzelte, hogy mindenképpen zenész lesz majd. Meg is alakult az első együttes, amiben játszott, még mint basszusgitáros.
Megnövesztették a hajukat, és kemény, ámde igénytelen punk-rockot játszottak. A következő együttesben már dobolt (amit autodidakta módon sajátított el – így utólag megkérdőjelezi ennek hatékonyságát). Aztán végül mégiscsak a szólógitárnál kötött ki. De saját bevallása szerint ebben se volt favorit.
Éppen ezért a KFT gyerekzenekar első próbája előtt be is volt rosálva kissé (sicc!), nem tudta, mire számítson, illetve, hogy a többiek mit várnak tőle – a koncepció szerint ugyanis ő gitárosként szerepelt a felállásban, ami annyiból ugyan jogos volt, hogy ekkoriban egy ideje már gitározgatott, viszont annyiból nem, hogy sajnos igen ügyetlenül. Az idő múlásával egyre jobban tetszettek a próbák: nagyokat röhögtek, és közben szép lassan kezdett jól szólni a dolog. Bence örülne, ha lenne még folytatása a formációnak.
Laár Bence nagyon sokáig mindenképpen valamiféle művészeti tevékenységet folytatva képzelte el az életét. Színészként, zenészként – de szeretett rajzolni, s próbálkozgatott írással is. Továbbtanulásról szó sem lehetett. Aztán épp a gimnázium vége felé, még mielőtt késő lett volna, megváltozott a véleménye, így végül jelentkezett egyetemre, ahova föl is vették, így most az ideje és szellemi tevékenységei nagy részét az ELTE angol szakának teljesítése foglalja le.
Talán tanárnak készül, de igazából még nem döntötte el, inkább kíváncsian várja, hogy merre sodorja az élet. A tanulás mellett otthon, saját szórakoztatására szerezget zenéket, mivel továbbra is érzi, hogy művészeti tevékenység nélkül „elég rossz hangulatai tudnak lenni” (sicc!).
Lengyelfi Eszter, A Te Apád, Az! basszusgitárosa 1991-ben született, tehát ő beleszületett a KFT ismertségébe, ez számára természetes volt mindig is, ahogy az is, hogy az apukája, ugyanúgy „csak” az apukája, mint bárki másnak. Az, hogy időnként gitárral a hátán elmegy otthonról, olyan természetes, mint máshol az, hogy aktatáskával munkába indul valaki.
Óvodás korában volt csak egy olyan időszaka, amikor szívesen hangoztatta, ha előző este épp koncerten volt, illetve hogy kikkel találkozott ott. Ez talán abban a korban olyasmi lehetett, mint „az én apukám az erősebb” típusú hősködések.
Eszternél a zenetanulást nem erőltette senki, bár egy zenész családban nehéz nem a muzsika felé orientálódni. Aztán egy hangszerbemutatón hogy hogy nem, a nagybőgő és a kontrafagott tetszett meg neki. A többi hangszernek túl magas hangja volt! – nyilatkozta akkoriban Eszter. Azonban mindkét hangszer kb. kétszer akkora volt, mint ő maga, a nagybőgő helyett sikerült megalkudni egy akusztikus gitárban.
Basszusgitározni sosem tanult tanárnál. Apja egy-két dolgot mutatott, de sosem tanította konkrétan. Az alapok viszont nagyjából ugyan azok, mint akusztikus gitáron, így kisebb-nagyobb nehézségekkel meg tudta tanulni a KFT-számokat. Eszter is elmesélte, hogy a KFT gyerekzenekarral a kezdeti ritkább találkozások után egyre többet próbáltak és egyre lelkesebbek lettek. Azonban azt is hozzátette, hogy Szilveszter rengeteget segített (Nocsak! – a szerk.) mindenkinek, mivel zeneileg és technikailag is ő a legképzettebb közülük, sok mindent nem, vagy csak nagyon nehezen tudtak volna megoldani nélküle.
Az utolsó egy-két hétben, amikor minden perc számított, próbáltak pl. a rákosszentmihályi plébánián is, miközben egy szinttel felettük esküvői fogadás volt. A helyi kántor pedig lejött meghallgatni a Kovács Pált. Mint ismeretes, ebben a számban a Jóisten megteremti Kovács Pált, s vázolja neki, mire számíthat az életben.
A készülődést titokban tartani elég nehéz volt, főleg Eszternek, mivel ő az egyetlen, aki még a szüleivel lakik. De valahogy mindig sikerült kimagyaráznia, hová megy időnként basszusgitárral a hátán. Így az elkerülhetetlen volt, hogy Apja sejtse, hogy valami van, de Lengyelfi Miklós saját bevallása szerint egy pillanatra sem merült fel benne, hogy készül valami.
Eszter igen viccesnek érezte, mikor épp próbálta megtanulni egyik vagy másik számot és valami nem ment, apja pedig a szomszéd szobában volt. Tudta, hogy csak a másik szobába kéne átmennie, és apja mindenkinél jobban meg tudná mutatni amit keres, de nem lehetett…
Márton András fia, Márton Áron „igazoltan” nem ült be a bőrök mögé, mivel ő még csak 5 éves, s ugyanezen okból a hasonlóan kiskorú Laár Ambrus is csak a tortaevésben teljesített. Azonban Laár András első fia, Dávid, éppen dobos – már évek óta tagja a KIYO KITO TAIKO első magyarországi japándob együttesnek.
De Dávid sajnos több okból nem tudott jelen lenni e jeles eseményen. Az utóbbi másfél-két évben nagyon sok időt és energiát fektettett zenekara új műsorának megírásába és előadásába. Mivel tavaly ősz végén volt a nagybemutató, minden energiájukat erre összpontosította, ezért a Te Apád, Az! zenekar próbáin sem igazán tudott részt venni, ráadásul a jubileumi koncert estéjén ők is felléptek a KIYO KITO TAIKO-val, így nem tudta vállalni a zenekari tagságot…
A kép akkor lett teljes, mikor csatlakozott hozzájuk Szurok Ádám, azaz a „Csávó”. Ő Szilveszter legjobb barátja kiskoruk óta, sőt tiszteletbeli Bornai családtag is, illetve a Bornaiakkal szoros zenei együttműködésben állt korábban is, de senki más nem ismerte. Szilveszter sokáig csak emlegette, hogy „ez a csávó” majd jön dobolni, és így mire tényleg el is jött, már rajta ragadt, hogy ő az a “csávó”, aki majd jön dobolni…
Ádám régóta KFT rajongó, ismeri az összes apát személyesen, és nagyon jó zenész, és minden más szempontból is beleillett a csapatba, főleg mert hasonlóan bolond mint A Te Apád, Az! többi tagja. Azonnal szívükbe zárták, és nagyon megszerették. Azonnal igent mondott a felkérésre, nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy őt hívták, és ugyanolyan lelkesedéssel készült, és játszott a koncerten, mintha ő is egy családtagjának okozna örömöt.
Bornai Emma, A Te Apád Az! énekesnője szerint apja, Bornai Tibor sosem volt ajnározott celeb. Egészen picin (3-4 evesen) nagyon tudott örülni, mikor látta a tévében énekelni az apukáját, meg amikor BS koncerten 1996-ban mindig visszaintegetett a színpadról, amikor Emma a nézőtérről hadonászott neki. Aztán persze kiderült, hogy nem is látszódott a tömegből. Talán ott erezte meg, hogy apukájának nem csak ő szokott integetni.
A KFT dalokat mar egészen picin énekelte. Nem is tudja, honnan tudta őket. Lehet, hogy eleve így született. Csak középiskolás korában kezdett rájönni, hogy azok a dalok szólnak is valamiről. Emma ettől kezdve számítja magát KFT rajongónak. A barátai azt mondták: persze, biztos csak apád miatt. Ő viszont inkább azt vette észre, hogy sokkal hangosabban tudna rajongani, ha nem lenne családi kötődése a zenekarhoz. Így ugyanis a nyilvános lelkesedéstől mindig visszafogja egy kis szerénység-féle.
A zenélés Emmánál nem volt kérdés. Mar bölcsödében is azt a bejegyzést írták a kis magatartás-füzetébe: “Emma nagyon aranyos, szófogadó kislány, csak állandóan énekel” És ez azóta sem változott. Később felvették a Hunyadi zenei általánosba, ahova bátyja, Szilveszter is járt.
Ott olyan magas szintű zenei oktatás folyt, hogy az szinte elképzelhetetlen: furulya, citera, minden jellegű népzene és néptánc, zongora, szolfézs, kicsinyek kórusa és nagy énekkar. Emma 10 évet zongorázott és mindenhol énekelt, ahol csak tudott, az énekkarokon kívül például a Dörzs zenekarban. Most is van egy zenekara Londonban: Emma és a Papírkutyák.
Emma visszaemlékezése szerint eszméletlen jó volt találkozni a többi KFT gyerekkel, és átélni, hogy mindannyian ugyanúgy szeretik a zenekart. Ez a koncert számukra is különleges jelentőséggel bírt, mivel előtte a KFT-gyerekek nem jártak össze, csak elvétve találkoztak. Emma a próbák nagy részén nem volt jelen, mert Londonban, aztán Dániában lakott. De volt, hogy a zenekarral “meetinget” tartottak az interneten. Az A38-as koncert előtt az volt a terv, hogy Bornai Tibor arról se tudjon, hogy lánya Budapesten van, de sajnos lebukott az unokahúgának táncelőadásán. Így már nem volt akkora meglepetés, de Dráni azért így is meglepődött amikor meglátta gyerekeit együtt zenélni az A38-on.
Bornai Tibor utólag azt mondta, amikor belepett a terembe, azt hitte, magnóról szól az egyik régi daluk, csak később esett le neki, hogy a gyerekek játsszák. Ez nekik nagyon nagy sikerélményt jelent. És persze az egész dolognak az volt a lényege, hogy apáikat meglepjék – ez sikerült is.
Emma, miután végzett a győri főiskolán szociálpedagógus szakon, kalandvágyból kiköltözött Londonba. Először még nem hősködött, csak pincérnősködött, majd sikerült a szakmájában elhelyezkednie. Kipróbálta a University of Greenwich-i lingvisztika képzést. Onnan ment tavaly nyáron ösztöndíjjal Dániába.
Most Dánia második legnagyobb városában, Aarhusban tanul (ami a legújabb National Geographic kutatás szerint a világ legboldogabb városa!), és táncot tanít: lindy hop-ot, ami a 30-as 40-es évek swing-jeinek egyike. Londonban is sok fellépésük volt, de Dániában mégtöbb a lehetőség.
Emma emellett dánul tanul, ami igen gyorsan megy. Lengyelfi Edittel szoktak néha pár sort váltani dánul (ő perfektül beszeli a nyelvet). Szeptembertől megy vissza Londonba befejezni az egyetemet, illetve ott is tánc, zenekar, munkahely, barátok.
Emma imád apja gyerekének lenni. Sok dologban hasonlóan gondolkodnak, szereti, amit apja csinál és nagyon büszke rá.
Az utolsó számban (az Utcai zenekarban) Bornai Kamilla is énekelte a refrént, s ezzel teljesebbé tette a családi miliőt.
Kamilla számára az Afrika óvodás emlék. 1978-ban született. Elmondása szerint egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy zenével fog foglalkozni, és bár járt zeneiskolába, de nem is lett belőle zenész.
Amikor Lengyelfi Edit előállt nagy ötletével, Kamilla kapásból azt mondta, hogy ő nem nagyon tudna mit hozzátenni a dologhoz, Edit azonban rávágta, hogy majd kitalálnak valamit. Így is lett. Az Utcai zenekar refrénjét még Kamilla ötéves Tündi lánya is szépen megtanulta, és megtanulta titokban tartani is – még dúdolgatni sem volt szabad!
Kamilla férjnél van, és egy öt és fél éves a kislány boldog anyukája. Végzettsége szerint magyar-informatika szakos általános iskolai tanár, néhány évig tanított is. Az utóbbi években nagyon komolyan kezdte érdekelni a tananyagfejlesztés mint szakma, most épp úgy érzi, ez lenne számára az ideális foglalkozás, úgyhogy elkezdett a BME-n egy tananyagfejlesztő képzést.
Kamilla úgy érzi, élete alakulását eléggé meghatározta, hogy kezdenie kellett valamit a híres emberek gyerekeivel szembeni előítéletek létezésével. Egyébként ő is büszke apjára.
Mindannyian egybehangzóan állítják, hogy elmondhatatlanul jól érezték magukat a színpadon, ahogy látták apáikat sírni-nevetni A Te Apád, Az! koncertje közben. Hogy lesz-e folytatás az a jövő zenéje. Egy alkalomra jöttek össze, de végül is nem oszlottak fel. Szilveszter saját elmondása szerint sosem terveztek előre, mindig csak a következő próbáig, ebből következően folytatást sem terveznek. Emma visszament Dániába, Edit babázik, Eszter tanul, Bence tanul, mindenki járja tovább a saját útját. Ezt mi jól tudjuk, itt a sajatutad.hu –n!
Eredetileg az volt a terv, hogy ez a formáció egy tiszavirág-életű valami lesz, lejátsszák a 3 számot, aztán fel is út, le is út, viszlát. A koncert azonban annyira jól sült el, meg a próbákon is olyan jól egymásra tudtak hangolódni, hogy felmerült a folytatás ötlete, mely leginkább az idén esedékes, a KFT 30. szülinapi koncerthez kapcsolódóan. Mivel A Te Apád, Az! alkalmi zenekar, adódhat még olyan alkalom, hogy ismét zenélnek egyet együtt.
Legutóbbi hozzászólások