Így élt Zemlényi Zoltán – avagy a ZZ sztori

Így élt Zemlényi Zoltán – avagy a ZZ sztori

nagyfej.600Zemlényi Zoltánt, születési nevén Zemlényi-Kovács Zoltánt, vagyis ZZ-t, 17 éves koráig csak családja és széles baráti köre ismerte. 15 éves koráig ügyesen rajzolt, sportolt, zenekarokban játszott és nagy vágya volt az országos ismertség, a hírnév. ZZ mára 54 éves ötkötetes író, aki legnagyobb sikerét 16 éves korában írt naplóregényével aratta, mely 17 éves korában jelent meg. Akkor, 1987-88-ban első könyve akkora mindaddig példa nélküli fogadtatásban részesült, hogy az akkor élt emberek döntő többsége a mai napig emlékszik rá, így ZZ ma is százezrek ismeretlen ismerőse. Szerencsére a ma felnövő ifjú generáció is egyre szélesebb körben ismeri történetét. Írásunk a HOPPÁRÉZIMI előtti és utáni eseményekről is szól.

1970-85 GYERMEKÉVEK

1987 HOPPÁRÉZIMI! című könyv megjelenése

1989 KITILTOTTAK című könyv megjelenése

1990 HOPPÁRÉZIMI! SZÍNDARAB Madách Kamara Színház

1993 BARNI SZÜLETÉSE, TÖRJ ÁT AZ ÜVEGFALON! című könyv megjelenése

1996 MARCI SZÜLETÉSE

1999 ÖBÖLKÖR című könyv megjelenése, HOPPARESIMI (német nyelvű könyv)

2012 TENZI SZÜLETÉSE, TENZI NAPLÓJA című könyv megjelenése

P-01HUHU1970. május 5-én születtem Zemlényi-Kovács Zoltán néven, köztisztviselő családba. Két év múlva érkezett meg öcsém, Péter. Édesapám jogászként dolgozott egy minisztériumban, édesanyám titkárnőként egy irodában. Gyerekkorom óta szenvedélyesen rajzoltam, de írással is próbálkoztam. 9 éves koromban Csillagok Háborúja-témájú, Superman-témájú regényt írtam, melyben a főhős legyőzi a gonoszokat, de aztán inkább maradtam a rajzolásnál…

11 évesen önéletrajzi témájú képregényt (Pannónia és a new Pannónia együttes története), illetve számos képregényt (például a HUHU, a fiatal kísértet története Ulambatorban címűt). 12 éves koromtól számos golyóstollal készített egypéldányos „magazint” new P 4en könyvespolcnál 1983készítettem, részben újságokból másolt rajzokkal, poszterekkel, néhány rövid hírrel az életemből, pár önálló figurával, portrékkal…

ZZ a KSI-ben 1982

Szintén 11 évesen kezdtem kenuzni, méghozzá sikeresen: 1983-ban csapathajóban többszörös bajnokok lettünk. Emellett a zene is fontos szerepet játszott az életemben: 11 éves koromtól fanatikus Hungaria rajongó lettem, jampec háréval, kockás jakóban, jelvényekkel, nyakkendőben, fekete napszemüvegben jártam iskolába, eközben hatott rám a Kraftwerk is, a KFT is. Jellemző volt rám az együttes-alapítás: először Pannónia névvel Hungaria számokat énekeltünk, mivel zenélni egyikünk se tudott (csak Fezó volt már 10 évesen is profi dobos…).

Legjobb barátommal, Fezóval 1982-ben egy new wave formációt alapítottunk ZESZU electronic 1985 Pártmunkás zsebkönyvnéven, amiben doboltam és énekeltem. 13 évesen úgy gondoltam, hogy a „Kovács” átlagos név, én pedig KÜLÖNLEGES vagyok, ezért hát ettől kezdve csak Zemlényi Zoltánként írtam alá a nevem, és már ekkor sztár akartam lenni, akiért sokan rajonganak.

1984 végén, 1985 elején, elsős gimnazistaként egy rock bandában doboltam, melynek nevét is én adtam: GRAVEDIGGERS, azaz sírásók.

ZZ 1985 februárjában

ZZ 1985 februárjában

lovegunEkkor már nagy KIϟϟ rajongó voltam. A KIϟϟ-t a feltűnő kinézetük miatt kedveltem meg még 1983 őszén. Egész nap őket rajzoltam a magazinjaimba, miközben minden délután a Dunán suhantam kenummal, vagy éppen erősítettem a konditeremben, miután minden nap körbefutottuk a Margitszigetet. A csúcsom 21:40 volt.

Elsősként nagy büszkeséggel töltött el, hogy a gimnázium bálkirály-választáson második helyet értem el. Szórólapokat osztogattam a folyosón, amin ez állt: „Szavazz Te is Z.Z.-re!”. GRAVEDIGGERS zenekarommal Run to the hillst, Highway to hellt, meg Szállj fel szabad madarat nyomtunk a gimi tornatermében a farsangi bulin 1985 február 22-én.

trabant 400

Nem voltak nagy terveim, de ami eztán jött, keresztülhúzta minden számításomat. 1985. március 7-én edzésre sietettem volna, mikor a November 7. téren (ma Oktogon) elütött egy Trabant. A rendőrségi jelentés szerint piros jelzésen mentem át, valójában már állt egy sor autó, ezért kezdtem rohanni, mert el akartam érni a 12-es buszt, de a belső sávban (amit ugye nem láttam, és ő se látott engem) egy Trabant még át akart érni, így éppen összeütközött velem, aki a zebrán át rohantam. Legalább 6 métert repültem, és fejjel landoltam a betonba. Meghaltam, de az egy éve végzett  mentőorvos, Dr. Nagy Tibor újjáélesztett és rohammentővel a János kórházba vitt, ahol több órás agyműtétet hajtottak végre rajtam.

(illusztráció)

(illusztráció)

Közel 30 napig eszméletlenül feküdtem. A kómából való ébredéskor tudatom fokozatosan tisztult. Először másodperc törtrészéig, majd másodpercekig, majd percekig, majd órákig, lehetett kimutatni alfa hullámokat az agyamban. Eleinte nem tudtam, mi történt velem, csak napok, hetek alatt fogtam fel, hogy hol vagyok. Szép lassan jöttem csak rá, hogy amit magam körül tapasztalok, az a valóság. Mivel beszélni nem tudtam, velem sem beszélt senki. Nem tudtam kérdezni se, így csupán a környezetemben hallott beszélgetésekből szűrhettem le, hogy mi is a helyzet.

(illusztráció)

(illusztráció)

intenziv_osztaly

(illusztráció)

Volt egy „álmom”, vagy „testen kívüli érzékelésem”, amikor felülről láttam magam a kórteremben, aztán a kórterem ablakán kívülről. Erre mai napig jól emlékszem, de mivel ez még egy nagyon korai periódusban történt,  nem tudok róla hosszabban beszámolni.

A János kórház intenzív osztályán Dr Pajzs Zsuzsa volt a főorvos, aki két fiatal ápolót bízott meg a felügyletelemmel, Szappanos Böbét és Bánovics Istvánt, akik felváltva vigyáztak rám. Mivel ekkor még teljesen béna, magatehetetlen voltam, minden szempontból külső segítségre voltam utalva. A János kórházból májusban átkerültem az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe (OORI), Dr. Fehér Miklós Koponya és agysérültek osztályára (V. pavilon), ahol a két hónapos fekvés után először próbáltak tolókocsiba ültetni, ami rettenetes kín volt számomra.

Aztán tüdőgyulladást kaptam, visszakerültem a János kórházba, majd onnan újra az OORI-ba, ahol nagy fájdalmak árán, hosszas szívós munkával tudtam csak apró fejlődéseket produkálni. Hosszú 12olymposlenne leírni, mi minden történt, de például hosszú hónapokig hevederrel kellett hozzá szíjazni a tolószék háttámlájához, hogy le ne csússzak róla. A fejemet sem bírtam tartani, mert minden izmom el volt renyhülve. A szájamból patakokban folyt a nyál, mert nem tudtam becsukni. Egyik kezemet sem tudtam semmire se használni, mert mindkettő görcsös állapotban volt. Amikor először megláttam magam tükörben, teljesen elborzadtam. Sehol se volt a jampec frizurám, kopasz voltam, az arcom is egy torz grimasz volt. Ebben az időszakban nem készült rólam kép, csak ősszel, mikor már úgy, ahogy kinéztem valahogy. De még ekkor is csak hevederrel tudtam ülni és fél óra múltán nyöszörögve mutogattam az ágy felé, mert beszélni semennyire se tudtam.

P-05Viszont azon nagyon fel tudtam magam húzni, amikor az emberek hülyének néztek. Egy tolókocsiban szenvedő, nyálzó, kopasz szerencsétlent, a homlokán látható vágással mi másnak is lehetne nézni? – Azonban én belülről ezt nem láttam és minden lehetőséget megragadtam, hogy normálisságomat bebizonyítsam.  Szüleim végig hittek bennem és ők tudták, hogy nem sérült meg az agyam mentális része, csak a mozgató idegpályáim, amik igen lassan, de gyógyultak, javultak, hosszú hónapok munkája után egyre inkább mutatkoztak a fejlődés jelei.

19851001 OORI kami ApuskaNulli Umm ooriAnyukám (Umm) a szerető anyai energiáit nyújtotta, apukám (Apuska) a racionális, tudatos gondoskodásával segítette: minden követ megmozgatott, csak hogy minél jobb kezelésekhez jussak és ő maga is rendszeresen járt hozzám a kórházba masszírozni, tornáztatni.

19860130 OORI 1Egészségügyi és orvosi körökben ekkor már közismert, „népszerű” beteg voltam, mert a koponya-agysérültek (állítólag) elég ritkán maradnak szellemileg teljesen épek. Ugyanakkor kezelőorvosaim között nem mindegyik kedvelt. Sőt, inkább különcnek, renitensnek tituláltak. Az OORI-ból talán az egyetlen hozzám normálisan közelítő orvos Dr. Kullmann Lajos volt, illetve a tornatanár Dr. Laczkó Magyar György, P-08aki elkezdett járni tanítani, mikor még tolókocsis voltam.

Tíz hónap szenvedés után 1985 végére már egész jól voltam, bár még sem járni, sem beszélni nem tudtam. Műtétek sorát hajtották végre rajtam. Az agysérülés az agyam bal oldalán volt, így a teljes jobb oldalam lebénult, de a bal se volt tökéletes.  A mozgatószerveim bénasága mellett a beszédképző izmaim is bénák voltak. Ugyan próbálkoztak logopédiai gyakorlatokkal, de teljesen hiábavalóan, még a magánhangzókat sem tudtam érthetően kiejteni. De nem is akartam, mert a hangomat még nekem is rémisztő volt hallani.

P-12Kommunikálni viszont nagyon akartam, ezért „tábláztam”, vagyis egy papírlapra írott betűkre mutogatva álltak össze a szavak, majd a mondatok. Több mint fél éves némaság után rengeteg közölnivalóm volt, de mivel 15 éves voltam ekkor, nem fogtam fel a helyzetet tragikusan, sokat viccelődtem és mivel rajzolni nem tudtam olyan jól és könnyedén, mint azelőtt, inkább írásban igyekeztem magam kifejezni.  Apukám – Apuska – 1985 év végén hozott nekem egy elektromos írógépet a munkahelyéről. A Hoppárézimi tulajdonképpen az 1986-os év naplója, mikor a nehezén már túl voltam, de a járást, a beszédet még csak ezután kellett megtanulnom.

P-11Járni a Pető Intézetben tanítottak, de ez nekem csak bosszúsággal járt, nem szívesen emlékszem erre vissza. A beszédoktatásom alapjait Palotás Gábortól, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Gyakorló Beszédjavító Intézetének igazgatójától szereztem meg, aki teljesen ingyenesen vállalta, hogy a nulla szintről megtanít beszélni. Hetente egyszer eljött és gyakoroltuk a hangzók ejtését, aztán a két-, később hárombetűs, majd egyre hosszabb szavakat.

14gepel1986 tavasz-nyár körül anyukám a naplóm (MESEDIARY) addig megírt lapjainak fénymásolatát odaadta egy volt kolléganőjének, akinek férje Mészöly Gábor dramaturg volt. Gábor egy éjszaka alatt elolvasta, és úgy találta, ebből érdemes lenne egy könyvet formálni.  Eljött hozzám és ettől kezdve már dolgoztunk a könyvön, ami nagy büszkeséggel töltött el, hiszen 16 évesen már „dolgoztam”, ami abból állt, hogy hallgattam Gábor lehengerlően humoros szövegét írásaimmal kapcsolatos észrevételeiről, amin halálra röhögtem magam. Gábor egy szót sem tett hozzá, csak húzott és összeillesztett, de ezt is részben együtt csináltuk. Én táblával mutogattam, ő pedig beszélt.

méhöllyel lellén

Mészöly Gáborral

A Hoppárézimit tulajdonképpen Mészöly Gábor rakta össze, hiszen a könyvben látható rövid naplóbejegyzések a valóságban hosszú kusza irományok voltak, amiből ő kiemelte a legmegkapóbb részeket, mondatokat, sőt, néha csupán szavakat.

1987 M1u oszt1987 őszén, mikor megjelent a Hoppárézimi (a Maecenas kiadó gondozásában, melynek vezetői Szvák Gyula és Szántó György Tibor votak), már a mozgássérültek Május 1 úti intézetében tanultam első osztályban. A Szinyei Gimnázium, ahová elsőben jártam, elvileg visszavett volna, de állapotom ezt nem tette lehetővé, ezért kerültem a bentlakásos mozgássérült intézetbe. Járni igen ingatagon tudtam, ahogy beszélni is csak halkan és nagyon nehezen érthetően. Ezzel együtt felvettek. Itt se tanultam jól, de a tanárok elnézőek voltak velem.

1987 ZZ TV fotóA könyv sikerére nem számítottunk. De mivel a TV híradó napokon át erről harsogott, már 1987 év végére elkelt a megjelent 68.500 példány legnagyobb része és az országban mindenki erről beszélt. Hozzá kell tenni, hogy ekkor még csupán két tévéadó működött Magyarországon és gyakorlatilag mindenki ezt nézte.

PIC_0001.11.4001987 novemberében a Moszkva téri könyves kuckó hangosbemondójából Tóth “Könyvész Bandi” Endre hangját hallhatta mindenki: „Óriási szenzáció! Ilyen még nem volt! Zemlényi Zoltánt 1985. március 7-én elütötte egy autó a November 7-e téren, de súlyos sérüléseiből felépült, és egy ujjal naplót írt. Ez a napló most látott napvilágot HOPPÁRÉZIMI! címen. November 27-én, pénteken, a szerző, Zemlényi Zoltán itt, a pavilonban dedikálja könyvét! Lepje meg szeretteit dedikált Hoppárézimivel!” …Hát igen. Ez a showbusiness. A dedikálás árusítással volt egybekötve. Bandi könyvész azt mondta, hogy ilyen sikeres dedikálás még nem volt soha, mert nem úgy lett vége a banzájnak, hogy nem jött több érdeklődő, hanem úgy, hogy elfogyott az összes könyv.

15zeszu1988-ban az egész országban mindenki ismerte a Hoppárézimi szót és az utcán rengetegen megismertek. A Hoppárézimi(záré) szót eredetileg Fezó találta ki 1982 körül. Amikor valami leesett, azt mondta: hoppárézimizáré! Sokat használta, ezért átvettem tőle, így került bele a könyvbe is, amiben még több Fezó-féle szólelemény is olvasható.

1987 FezóFezó volt az egyetlen barátom, aki mindvégig mellettem maradt. Mondhatjuk, hogy a kezdetektől fogva ő tartotta bennem a lelket. Számtalanszor eljött az OORI-ba hozzám látogatóba, aztán amikor hazaengedtek adaptációs szabadságra, még gyakrabban jött és hülyéskedtünk, nevetgéltünk, miközben mindenki más rettegett tőlem, amikor meglátott, és messze elkerült.

P-141988 tavaszán készült a Hoppárézimiből tv film, amelynek alapművéért nívódíjban részesültem a TV elnökétől. A Parlamentben Ifjúsági díjat kaptam (egyebek közt Csukás Istvánnal, Rubik Ernővel, Székely Évával egy időben). A tv híradóban ez is benne volt, külön kiemelve engem, az egyetlen ifjú ifjúsági díjast, a többiek ugyanis mind meglett felnőtt emberek voltak.

1988 ZZ TOUR Szeged

1988 ZZ TOUR Szeged

1988-ban elindult a ZZ TOUR, a több állomásos, főleg iskolákban, könyvtárakban szereplő többórás országjáró showműsor. Újságok hada írt rólam, illetve a könyvről. Rendszeresen szerepeltem a TV-ben.

22gene1988 nyár végén hazánkba látogató KIϟϟ együttes frontembere, a magyar származású Gene Simmons felkeresett a lakásomon, amit a tv híradó szintén közvetített és ez a mai napig sokak számára meghatárzó esemény.

Ekkor – még mindig 1988-ban – eljött hozzám a Mandátum kiadó két tulajdonosa, Kisantal Gyula és Németh István. Azt mondták, ők ki akarják adni a második könyvemet. Kénytelen voltam nekik bevallani, nekem nincsen második könyvem. Erre ők azt mondták, nem baj. Akkor írjam meg és akármit írok, ők azt kiadják.

1989 ZZ ktt hátánKitiltottak B1 javVoltak jegyzeteim és ötleteim. Mivel én akkor még gimnazista voltam, csak a nyári szünetben tudtam írni. Jött a vakáció, megfordítottam a napot: éjjel írtam, reggel 8-ig, s nappal aludtam. A végül Kitiltottak című könyvem két hónap alatt elkészült. A szerkesztést ismét Mészöly Gábor végezte, de már nem húzott annyit, mint a Hoppárézimi kéziratán, ami sokáig csak önmagam szórakoztatására készült időelütés gyanánt. Egyébként mindkét esetben a címet Mészöly Gábor választotta ki a könyvből.

P-18A Kitiltottak 40 000 példányban jelent meg és ekkor dedikáltam először huzamosabb ideig folyamatosan, 1989. novemberétől karácsonyig a Blaha Lujza téri aluljáróban. Apuska levitte a konyhából a hokedlit (azon ültem), meg a vasalódeszkát (azon írtam). Öcsém, meg egy haverja (Gara Laci) cipelte a könyveket és ők kiabáltak, mint a piaci kofák: „Megjelent a Hoppárézmi írójának új könyve! Itt kapható Zemlényi Zoltán új műve, a Kitiltottak!” – Igaz, a Hoppárézimit is dedikáltam a Moszkva téri könyvesüzletben  pár óráig, nyáron pedig a Keletinél pár napon át, de az első igazi dedikálás élményt 19 évesen a Blaha aluljá-ROBBAN éltem át, nem véletlen, hogy ez későbbi életemre is hatással volt…

1991 kb Ch+Meder1990 márciusában végeztem el a Darnel (személyiségfejlesztő) tréninget, mely óriási hatással volt rám. A záróesten a lelkesültségtől felbuzdulva megígértem a jelenlévő több mint 4-500 ember előtt, hogy könyvet írok a tréningről. A szerkesztésre ismét felkértem Mészöly Gábort, aki szintén elvégezte (öcsém és anyukám után) a tréninget. Azonban rövidesen rá kellett jönnöm, hogy meglehetősen nehéz írásban visszaadni a tréningben megélt élményeket -, ezért többször is nekifutottam, újra és újra újraírtam.

1990 09 09 Madách 600Mészöly Gábor (színházi dramaturg lévén) ekkorra készítette el a Hoppárézimi című színdarabját, mely első és második könyvem motívumainak felhasználásával készült. Az alkotói munkában én egyáltalán nem vehettem részt, ősszel a kész darabot nézhettem csak meg a Madách Kamara színházban. A darab rendezője Huszti Péter, főszereplője Ternyák Zoltán volt.

1990 HZIMI a szerzőpáros a MadáchbanAzon kívül, hogy szinte mindegyik jelenet „ismerős” volt a könyveimből, a darab elbeszélése, nyelvezete is különbözött az én stílusomtól, ennek ellenére – hiába volt kiírva mindenhová Mészöly Gábor neve -, az emberek zöme azt hitte, és azt képzeli ma is, hogy a darabot én írtam.  Ez azért volt számomra különösen bántó, mert több mozzanat a valósággal homlokegyenest ellenkezett. Apuska figurája a színdarabban egy tutyimutyi kispolgárként van ábrázolva (Horesnyi László alakításában), aki kezdetben hülyének nézi saját fiát, utána pedig hajcsárrá válik. Emiatt vegyes érzelmeim voltak a színdarabot illetően. A darab tetszett, de Apuska ábrázolása teljesen a valóság ellenkezőjét mutatta, ami engem bántott, hiszen én Apuskát egész életemben rajongva szerettem és ő számomra egész életében karizmatikus személy volt, akire büszkén néztem fel. Nem ok nélkül – egész életemben mellettem volt, számtalan közös élményt éltünk át és a felépülésemet is nagyrészt neki köszönhetem.

26szinhazEzt leszámítva a színdarab nekem tetszett, mert képes voltam úgy nézni, mint egy magamétól független történetet. A színészekkel (Bencze Ilona – Umm, Schnell Ádám – Fezó, Györgyi Anna – Judy, stb.) összebarátkoztunk, teljesen odaszoktam. Körülbelül ötvenszer néztem meg. Élveztem, hogy húsz évesen az életemet játsszák egy színházban. Azt vihettem be, akit akartam, tényleg én voltam a „nagyménő”…!

1993 1117 Törját sajtó tutiHarmadik könyvem, melynek címét kivételesen én választottam: Törj át az üvegfalon! (ez a Darnel tréning egyik jellemző mondata), már egyre inkább az életemről kezdett szólni, a csajozásaimról, mint a tréningről, bár tény, a tréning is benne van, mint ahogy ekkoriban ez volt életem egyik legfőbb aktivitása. Ekkoriban ismerőseim döntő többsége tréninget végzettekből állt.

1992 VI. 6-án Laár András vollt az esküvïi tanumKözben az életem alakult: 1992-től 93-ig a HELLLO magazinnál dolgoztam újságíróként, számos hírességet ismertem meg, írtam róluk cikket.  1992-ben megnősültem. Tanúink Laár András és felesége, Anna, voltak, mivel egy 91-ben történt balatonlellei találkozás alkalmával jó barátságba kerültünk, ami azóta is tart.

1993 0709 kb Apa+Barni1993-ban megszületett első fiam, Barni. Hamarosan – még 1993-ban – megjelent a Törj át az üvegfalon, s ezt már heteken át reggeltől estig árusítottam a Deák téren. A könyv az A&A kiadó gondozásában jelent meg, melynek vezetője Sebestyén Gyula volt. 1992 körül az APEH-ban

Ekkor már egy ideje az APEH Haller utcai irodaházának személyzeti osztályán dolgoztam, mint segédfénymásoló-helyettes, stempliző, később, mint könyvtáros. Nagyon szerettem ott dolgozni. Főnököm, Bihari Jánosné támogatta művészeti tevékenységemet, hetekre mehettem dedikálni, sőt, az APEH ebédlőjében is szervezett egy nagy sikerű árusítással egybekötött dedikálást.

pizap.com14382101062641 400A Törj át az üvegfalon!-t a Friderikusz showban is bemutattam egy nagysikerű adás keretén belül. Barni ekkor még karon ülő csecsemő volt. „Ez” is jó apropó volt arra, hogy számos lapban írjanak rólam. Ekkor hangzott el az a mondat, hogy “Ez nem is baleset volt, hanem jobbeset! Ugyanis velem a baleset óta, mondjuk leszámítva az első két évet, ami kemény volt, utána szinte azt mondhatnám, hogy a lehető legjobb történt velem.”

1991 kb Helllo riport Müllerrel a kotonról 4001993-ban találkoztam életemben először Müller Péter Sziámival egy Sziámi koncerten. Mint a HELLLO újságírója, egy körkérdést tettem fel neki: mi a véleménye a kotongumiról? Nagyot nevetett, mert azt hitte, a költészetről fogom kérdezni. Kiderült: a Hoppárézimi színdarabba ő írta a Vadállatok című számot, mivel az apja, Müller Péter volt a Hoppárézimi színdarab dramaturgja. Jót beszélgettünk és búcsúzáskor kezembe nyomott két jegyet a Szigetfesztivál ősének számító legelső Diákszigetre. Attól kezdve az összes szigeten ott voltam és 1994-től 2000-ig minden évben a ZZ TOUR-ral is felléptem.

24nyugati1994-ben a Törj át az üvegfalon kiadója ismét megjelentette a Hoppárézimit 10 000 példányban, így ezt a két könyvet egyszerre árultam először a Deák téren, majd a Nyugati aluljáróban, ami 8 évig a törzshelyem maradt.

Rick Nóra és Becsy Zoltán

Rick Nóra és Becsy Zoltán

1994-ben Rick Nóra Ki tud róluk sorozatában egy órás portréfilm készült rólam. Ekkor készült egy hosszabb beszélgetés Apuskával, illetve a forgatócsoport Komáromba velem jött egy ZZ TOUR-ra. Ekkor – hajdani edzés-társaimnak (Kistojás, Nagytojás, Kacsa, Nagy Attila, aki egy időre személyi edzőm is lett) köszönhetően – vízre szálltunk és így az is fel lett véve, ahogy kenuztam 9 évvel balesetem után.

ZZ, a zenerajongó - Burger Zsolt felvétele1995-ben rámtört a komolyzene-mánia. KIϟϟ, Kraftwerk, meg a Hungaria rock and roll mellett szédületes Bach-Mozart-Csajkovszkíj-Vivaldi fan is lettem.

1996 08 20 kb Marszival 4001996-ban megszületett otthonunkban, Geréb Ági segítségével, második fiam, Marci. Ebben az évben keresett fel ötletével Bokor Attila filmrendező. Oops’a’daisy (Hoppárézimi) címmel filmforgatókönyvet írtam, azonban sajnos még mindig nem haraptak rá a témára a Hollywoodi producerek. Erről a forgatókönyvről még lesz szó!

1996-tól 2011-ig jelent meg majdnem minden év karácsonyán a ZCSL, azaz Zemlényi családi lap önálló cikkekkel, fotókkal családtagok és közeli barátok részére.

ZZ és Yoko1997-től a Mai Napban lettem újságíró. Például Yoko Ono kiállításáról, illetve művészeti témákról írtam. Fő profilom a filmkritika volt, de tudósítottam az 1998-as szegedi kajak-kenu vb-ről is.

1997-ben koncertezett a KIϟϟ másodszor Magyarországon, ezúttal az eredeti felállásban, maszkban. KISS - meet 97 5-en!A koncert végén egy Hoppárézimi rajongó magyar őr jóvoltából bemehettem a közönség elől teljesen elzárt öltöző részbe, ahol sikerült találkoznom Velük és készült közös képünk is (sajnos) már maszk nélkül. A fotón balról jobbra Paul Stanley, Ace Frehley, Peter Criss, én, és Gene Simmons látható.

Öbölkör B1 eredeti1998-ban – sajnos!!! – eladtuk lakásunkat éppen Yoko Ononak. Ez, és Barni 93-mas születésétől fogva minden jelentősebb esemény, történet, megjelent könyvbe foglalva Öbölkör címmel 1999-ben. Az Öbölkör 6 000 példányban jelentette meg a Totem kiadó, és ezt is a Nyugati téren dedikáltam és ott adtam el az összeset. Könyvesboltba nem is került.

Zemlenyi-3-NG1999-ben jelent meg a Hopparesimi című könyv németül Giselle és Sandra Hemmer fodításában (A könyvet svájcban is kiadták színes fotókkal, nem kis kavarodást okozva – lásd kép!). 2000-ben és 2001-ben részt vettünk vele a Fankfurti könyvvásáron.  Itt találkoztam Szalay Kristóffal, aki jó barátom lett. Arról mesélt, van egy film terve, csak főszereplőt nem talál sehol. Rögtön eszembe jutott Fezó, aki akkoriban földalatti vezető volt a BKV-nál. Természetesen elvállalta a főszerepet a Nomen est omen című groteszk vígjátékban.

zz260101netto2000 szeptemberétől az internettonál dolgoztam, mely a legelső magyar internetes újság volt, az index elődje, majd riválisa, megszűnéséig. Ekkoriban lettem internet függő. Szoktam büszkélkedni azzal, hogy sosem cigarettáztam még, sose ittam alkoholt, sőt, kávét se ittam még, TV-t se nézek, s a játékszenvedély se kerített hatalmába még…, de az internet kifogott rajtam. Elbódított az állandó net-kapcsolat: sok internetes kapcsolatot létesítettem. Akkor még virágzott a legeslegelső zenemegosztó oldal, a Napster. A zeneletöltés mellett csetelni is lehetett. Évekig kizárólag angolul cseteltem, holott nem is tudok angolul.

ViewQuest Digital ImageA Napsteren ismerkedtem meg egy tajvani lánnyal, akivel minden nap msn-eztünk órákon át, mellette leveleztünk is és fotókat küldözgettünk egymásnak. Hsiao Ying (e: saojin) kétszer is eljött hozzám, először 10 napra, aztán másfél hónapra. Tulajdonképpen ő találta ki, hogy a Hoppárézimit ki kéne adni újból. De már nem volt meg a lemez, amiről nyomtatták, így Hsiao Ying – anélkül, hogy egy szót is tudott volna magyarul – legépelte a még magyarul se egyszerű szöveget.

hz-ktt a12002-ben megjelent a dupla könyv, (Hoppárézimi és Kitiltottak), melynek borítóját Nulli tervezte.

2003 nulli, apuska, ummi, zz, judy2003-ban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Kuna Károly újra megrendezte a Hoppárézimit. A dolog érdekessége, hogy a darab zenei rendezője, Réti Anikó profi számmá varázsolta a ZESZU Vadállatok című szerzeményét. A premierre eljött Judy, Fezó, Nulli, Umm és Apuska is, a Hoppárézimi főszereplői.

neo3cutKözvetlenül ez után vett részt a Szalayfilm Nomen est Omen című filmje a soron következő filmszemlén. Fezó a filmben felejthetetlen alakítást nyújtott! A film több díjban is részesült.

2004 nyarán a ZZ TOUR már a 208. közönségtalálkozónál járt. Lelki okokból azonban az EFOTT-on tartott előadásomon azt éreztem, hogy nem tudom, nem akarom a „zézéskedést” tovább folytatni. Az előző év karácsonyi dedikáláson tönkre is ment a lábam a minden napi 12 órás állástól, kényszerpihenőre kellett mennem, de ez éppen egybevágott ezzel az önmagamból való kiábrándultságommal.

M3361S-3034Nagyon kemény időszak következett, amit itt nem szeretnék részletezni. Lényege az volt, hogy elegem lett a baleset utáni múltamból, a hírességből, úgy akartam élni, mint bárki más, aki nem kényszerül arra, hogy nap mint nap a múltjával szembesítsék. Ezért abbahagytam mindent, ami addig értéket jelentett számomra.   (Tévedések elkerülése végett ezt senki se tanácsolta nekem – a saját fejem után mentem.) Például sajnos elégettem a Hoppárézimi eredeti kéziratát és a másolatokat, illetve pótolhatatlan fotókat is, amit ma már bánok.

Nem volt több ZZ TOUR se. Nem fogadtam el felkéréseket, ha írni akartak rólam. Nem válaszoltam olvasói levelekre sem. Vagy válaszoltam: durván lehordtam jószándékú olvasóimat, hogy hogy merészelnek a régi dolgaimra emlékeztetni, amit én szeretnék elfelejteni??! Ezt is megbántam később.  Megfogadtam, hogy soha többé nem írok könyvet, és mindenkit megkértem, hogy ne beszéljen a könyves múltamról, s a balesetemről se, s főleg, senki se szólítson ZZ-nek! Ekkor kezdtem használni újra a középső, Kovács nevemet. Hogy még véletlenül se ismerjen rám senki!

M3361S-30342005-ben elkezdtem jógázni egy spirituális csoportban. Mesterem Kellemen Moni Ésha volt. Örömmel vettem részt egy olyan közösségben, ahol végre nem a könyveimmel nyaggattak, meg nem is a balesetemet hánytorgatták fel minden alkalommal, hanem végre lehettem az, aki vagyok. Moni Szanghájában – buddhista közösségében – közelíteni kezdtem a buddhista gondolkodásmód felé, ami lényegében megegyezett addigi szemléletmódommal. Érdekes módon nem Laár András hatására történt ez, aki már 1991-ben, első találkozásunkkor buddhista volt, és beszélt is erről.

Free TibetJóga óráink kezdetben a magyar Tibetet segítő társaság központjában voltak. Szoros barátságot kötöttem Hendrey Tiborral, a társaság vezetőjével, és sok FREE TIBET megmozduláson vettem részt. Hendrey Tiborral már 2000 óta szülőtársak voltunk a Pestdegkúti Waldorf Iskolában, ahová Laár Annáék tanácsára kerültünk (előbb a Kempelen Farkas utcai Waldorf óvodába még 1998-ban).

M3361S-3034Az újságírást nem tudtam abbahagyni, mivel az írás a lételemem. Külsőztem pár nyomtatott lapnál (pl. Európa péntek, Most), s több interneten olvasható újságnál. Ekkoriban (2004-től) kaparós sorsjegyet árultam az OBSI-ban (a Fiumei úti traumatológián), ahol Apuska is dolgozott, mint az igazgató jogi tanácsadója. Ismét minden nap találkoztunk! Ennek nagyon örültem, mivel Apuska közelsége is egy pozitívuma volt ezeknek az éveknek, de egyébként is szerettem ott dolgozni.

M3361S-30342006-tól vagyok tagja a Szigetfesztiválon működő Tarot labirintus csoportjának. Következő évben nagy büszkeség ért: Bérczi Zsófi, a Tarot labirintus (interaktív önismereti kommunikációs szerepjáték) ötletgazdája, létrehozója és rendezője alkalmasnak talált a Bolond szerepének eljátszására, amit azóta is ellátok.

M3361S-30342006-ban őszén meghalt szeretett nagypapám, akihez minden héten jártam, és amióta megszerettem a komolyzenét, még szorosabb lett a kapcsolatuk. Halála napján is ott voltam. Láttam holtan, én zártam le a szemeit.

Tenzi Tour szórólap 7002007 elején megkaptam nagypapám hagyatékát: rengeteg fényképet és húsz éve meghalt dédnagymamám 400 oldalas önéletírását, mely olyan nagy hatással volt rám, ami felülírta két évvel ezelőtt tett fogadalmamat, hogy nem írok több könyvet. Bár ez már meg volt írva, mégis öt évbe telt, mire sajtó alá rendeztem. Ez idő alatt kutatásokat (sokat!) is végeztem, felvettem a kapcsolatot dédi (Tenzi) „naplójából” megismert rokonaimmal, tőlük korabeli fotók tucatjait szereztem be, elmentem Tenzi életének helyszíneire, Erdélybe, illetve Kecskemétre. Budapesten is megkerestem a házat, melyben laktak.

Szarka Fedor Guido barátommal Lille-ben

Szarka Fedor Guido barátommal Lille-ben

2008-ban meghalt anyukám, Umm, akit az utolsó időkben öcsémmel felváltva ápoltuk. Nem sokkal később meghalt szeretett nagymamám (Mami) is.

2009-ben a Tarot Labirintus meghívást kapott a franciaországi Lille városában rendezett fesztiválra, ahol két hetet töltöttünk. Ugyanez év őszén az Oktogonon is felépült a Labirintus a budapesti színházak utcáján, majd felléptünk Győrött, a Győrkőc fesztiválon, aztán a szerb Újvidéken is, miközben a Szigetfesztivál műsorán minden évben szerepeltünk.

tibiék 2010tibi esküvő2010-ben utaztam el Tenzi szülőfalujába, az erdélyi Bózesre. Jártam a környékbeli városokban, Szászvároson, Algyógyon, illetve Déván is, melyek szintén fontos helyszínei Tenzi naplójának, azaz önéletírásának. Algyógyon megismertem ma is ott élő erdélyi rokonaimat.

Ugyanebben az évben járt Budapesten a Dalai Láma, akinek Csenrézi-áldásán részt vettem. Itt találkoztam először személyesen Tolcsvay Lászlóval, aki 1997-ben elküldte nekem – miután telefonon megkértem erre – Nemzeti Dal című szerzeményének zenei alapját, amit azóta minden ZZ TOUR-on eléneklek.

20100528 Gene-nel2010-ben ZKZ  néven publikálni kezdtem a ww.harmonet.hu webújságban.

2010 májusában Budapesten koncertezett a KIϟϟ, immár harmadszor, és természetesen ezúttal is találkoztam Gene Simmons-szal a koncert után az öltözőknél, ahová előtte lövésem se volt, hogyan jutok be, de végül is bejutottam.

Geréb Ági2010 év végén én is megrökönyödve értesültem arról, hogy Geréb Ágit, a magyarországi otthonszülés megtestesítőjét – aki második fiamat, Marcit segítette világra – letartóztatták. Azon nyomban csatlakoztam a szabadon engedéséért tüntető tömeghez.

2011-ben fordult Apuska kialakuló rákos betegsége rosszabbra, hogy végleg felköltözött a pesti lakásába a szeretett ”családi” birtokról, Kókáról. Öcsémmel gyakran jártunk hozzá látogatni, egészen haláláig. Apuska azóta is gyakran szóba kerül családi-baráti beszélgetések során.

2012 0306 Tenzivel

2012 március 6-án megszületett kislányom, Zemlényi-Kovács Hortenzia Emese, becenevén Tenzi.

Geréb Ági és Tenzi

Geréb Ági és Tenzi

Tenzi kórházban született, de születését megelőzően több hónapon keresztül jártunk Andival (akit 2009 óta ismerek) Geréb Ági szülés-előkészítő tanfolyamára és nagy biztonság-érzést jelentett számunkra, hogy Andi szülési folyamata alatt többször is tudtak Ágival beszélni telefonon, aki ekkor már sok-sok hónapja házi őrizetben volt. Természetesen továbbra is csatlakozom minden Geréb Ági szabadságáért szervezett megmozduláshoz. Ágit azóta szabadon engedték, de mozgását továbbra is korlátozzák és jogszerűtlenül eltiltották munkája gyakorlásától, amivel egyáltalán nem értek egyet.

2013 0409 Tenziven bikeTenzit gyerekhordó kendőben vittem egész kis korától mindenhová. A Critical Mass nevű kerékpáros felvonuláson – amin évek óta lelkesen veszek részt, merthogy mindenhová biciklivel közlekedem kedves narancssárga PUCH kempingemen – láttam meg egy apukát, aki hordozó kendőben vitt a hátán egy kisbabát, maga előtt még egyet, a csomagtartón a harmadikat és a bicikli után húzott egy kis kocsit, abban ült a negyedik. Ezen felbuzdulva ettől kezdve mindig biciklivel mentünk kisebb-nagyobb kirándulásokra (sokra!) Tenzivel.

Tenzi a1 csak2012 év végén megjelent új könyvem, Tenzi naplója címmel, melynek csupán elő-, és utószavát írtam én, maga a könyv Tenzi önéletírása. A Deák téren dedikáltam és árusítottam, pontosan ugyanott, mint 93-94-ben a Törj át az üvegfalon!-t és a Hoppárézimi! második kiadását. Furcsa érzés volt 8 év szünet után újra ZZ-ként…., de már nem volt visszaút. Titokban már elkezdtem fontolgatni a Hoppárézimi! esetleges újra-kiadást, de ennél sokkal inkább foglalkoztatott Tenzi múltja, jelene és jövője. Szintén tervbe vettem Tenzi naplójának második, bővített kiadását is.

exhumálás smaller2013 08 Bózes újratemetés2013 ta-vaszán Tenzi újrate-metését intéztem el. A Farkasréti temetőben lejárt ugyanis sírhelyének bérleti joga. Tenzi írásait olvasva viszont úgy éreztem, hogy ő sokkal jobban szeretne szülőhelyén nyugodni, ahol szeretett édesapja is pihen a bózesi ősi templom oldalában. Eldöntöttem, hogy Tenzi földi maradványait kihantoltatom, elhamvasztatom, és egy urnában elviszem Erdélybe, s ott eltemetem egy román nyelvű Görögkeleti szertartás szerint. Ez 2013 augusztusában meg is történt.

P-202013 végén megjelent a Hoppárézimi és a Kitiltottak egy kötetben, illetve Tenzi naplójának második, bővített kiadása is és ekkor már működött, ahogy most is működik a www.hoppárézimi.hu weboldal, valamint a facebookon a Hopprézimi oldal, illetve a Tenzi naplója – levél a másvilágra 2013 oldal is.

Szalay Kristóf rendező, nagy támogatóm és barátom

Szalay Kristóf rendező, nagy támogatóm és barátom

2013 november 9-én Kassán bemutatták a Hoppárézimi című monodrámát.  A darab különlegessége, hogy zenei aláfestésként eredeti ZESZU számok csendültek fel! Zemlényi-Kovács Zoltán és Szunyogh Fezó 1982-től 84-ig aktív zenekarának első igazi megmérettetése volt ez. Év végén közvetítette az Echo televízió a ZZ Hoppárézimi című kétrészes riportfilmet az életemről. Rendezője (rendező – YEAH!) Szalay Kristóf, aki 2002-ben a Nomen est Oment rendezte, melynek főszereplője Fezó volt.

2014 06 next_06512014-ben újraindult a ZZ TOUR országszerte. Részt vettem a Millenárison tartott könyvvásáron a Publio kiadó standjánál, a Hoppárézimi és a Kitiltottak a Publionál jelent meg e-könyv formájában. Nyáron dedikáltam a Deák téren. Októberben az RTL Klub Fókusz című műsorában felidéztük a 29 éve történteket az Oktogonon. Novemberben Egerben Varró Emese rendezésében rendkívül profi felolvasóestet tartottak a Hoppárézimi és Tenzi naplója részleteiből. Decemberben ismét a Deák téren dedikáltam, pontosan úgy, mint 2013-ban, és mint 1993-ban is…

pizap.com14385349309831-500Továbbra is elsőrangú célomnak tartom könyveim megismertetését az újabb generációkkal – ehhez örömmel venném azok segítségét, akik esetleg tudnak tenni az ügy érdekében, pl. tanárok, könyvtárosok, stb. -, ezért folytatom országjáró műsoromat, a ZZ TOUR-t.

B1_torjat 4002015  karácsonyán megjelent Törj át az üvegfalon című könyvem e-bookban a Publio kiadónál, valamint rendkívül kis példányszámban nyomtatott könyvként is. A borítót öcsém, a könyvekből ismert Nulli készítette.

 

Tóth Barna 4002017 tavaszán 20 év asztalfiók után felszabadultak a Hoppárézimi film jogai, így Tóth Barnabás színész, rendező barátom jóvoltából a HOPPÁRÉZIMI filmforgatókönyvet is újra pályáztatni kezdtük (sajnos kevés sikerrel) …és elkezdtem legújabb könyvem írását is, de ez se megy gyorsan, mivel több, mint 20 esztendőt fogok benne feldolgozni.

Mészöly Gáborral közös gyermekünk, a Hoppárézimi megjelenésének 30. évfordulóján

Mészöly Gáborral közös gyermekünk, a Hoppárézimi megjelenésének 30. évfordulóján

Természetesen 2017 nyarán is volt dedikálás…  Mivel 2017 novemberében jelent meg 30 éve a HOPPÁRÉZIMI! ennek kapcsán 2017 november 27-én megemlékezést tartottunk a Moszkva, azóta Széll Kálmán téren, épen 30 évvel a Hoppárézimi első nyilvános dedikálása után, amit az azóta elhunyt Könyvész Bandi szervezett.

ZZ TOUR a győri Jedlikben, ahol legelőször volt a Hoppárézimi érettségi tétel!

2018 szenzációja, hogy egy győri gimnáziumban a Hoppárézimi érettségi tétel volt. Egyébként már évek óta több gimnáziumban és főiskolán ajánlott olvasmány, van, ahol 8. osztályban osztályfőnöki óra keretében felolvassák, és beszélgetnek a Hoppárézimiről (Az Óbudai Waldorf Iskolában). Az ELTE Bárczi Gusztáv gyógypedagógiai karán már több éve beadandó dolgozat témájául lehet választani a Hoppárézimit, illetve Kitiltottak című könyvemet.

A 2018 nyári dedikésünön két bomba is robbant! Először az RTL klubban adtak hírt a dedikálásról, ami sok vevőt vonzott, majd a facebookon működő Újságmúzeum hozott le egy meghökkentően hatásos cikket rólam és a dedikálásról. Sal Endre, az Újságmúzeum szerkesztője (yeah!) és újságírója (ja!) személyesen kijött hozzám, s az ezután megjelent Újságmúzeum-cikk annyi vásárlót hozott, mint még soha. Talán 1987 november 27-én a Moszkva téren volt ekkora sorállás, de a Moszkva tér egyetlen nap volt, 1,5-2 óra, most pedig hat napon keresztül szünet nélkül kígyóztak a sorok!

2019 december elején megismétlődött az Újságmúzeum-cikk által generált kígyózó sor. Olyannyira, hogy el is fogyott a Hoppárézimi! Újat nyomtattam, de ezúttal már rányomtattam a borítóra, hogy “Az Újságmúzeum támogatásával”, mert Sal Endre cikke nagyban hozzájárult a érdeklődés felíveléséhez, de szintén Sal Endrének köszönhetően szerepeltem az ATV Naplójában, valamint a születésnapomra megjelent Újságmúzeum-cikk is sok eladást generált!

Gyermekeim időközben (jól) megnőttek. Büszkén mesélhetem, hogy Barni 27 évesen a Képzőművészeti Egyetem kurátor szakának elvégzése után tavaly ősztől a holland Vrije Universiteit Amsterdam hallgatója (illetve most a koronavírus miatt halogatója….), Marci 24 évesen a vendéglátóiparban tevékenykedett, majd a WOLT-nál helyezkedett el futárként. Kedves KIϟϟlányom, Tenzi, Barni nyomdokain haladva már másodikos a Csillagberek Waldorf iskolában.

Nullival közös produkcióban a 2020 nyári dedikálásra megjelent a Törj át az üvegfalon! harmadik kiadása új borítóval, új képek kell. Így már az 5 ZZ könyvből 4 megjelent(saját) ZZ company Co.Inc. kiadásban! De az Öbölkör saját kiadásának megjelenése is tervbe van véve. Legkésőbb 2021 decemberében.

Fontos hír, hogy 2020 november végén 24 éves várakozás után végre befogadták a Hoppárézimi mozifilm tervét a Filmintézetnél, ezért ettől kezdve Tóth Barnával ezen dolgoztunk. Sal Endre új cikke hatásra ismét sokak karácsonyfája alá került Hoppárézimi! Minden időmben a Hoppárézimi forgatókönyv tökéletesítésével foglalkoztam. Megírtam, illetve Barnával közösen megírtuk az 1996 óta már sokadik verziót, amit elbíráltak a filmintézetnél. Miközben erre vártunk, jelentkezett Perjés János a Spirit színházból, hogy színpadra állították a Hoppárézimi színdarabot.

2021 nyarán a Spirit színház elkezdte játszani Mészöly Gábor és Zemlényi Zoltán Hoppárézimi című színdarabját. Mészöly Gábor sajnos ezt már nem láthatta, mert már hónapok óta kórházban feküdt.

A ZZ company Co. Inc. 2021 nyarán új kiadvánnyal állt elő: Az eredetileg 1999-ben megjelent Öbölkör színes belső borítót kapott korabeli fénykép-illusztrációkkal (by: Nulli ©). A kiadás napján az Újpesti Öbölben leeveztem az Öbölkört a Spirit színház Hoppárézimi színdarabjában játszó Apuskát alakító Tóth Józseffel, akivel jól összebarátkoztunk, és aki – micsoda “véletlen”! – éppen az Újpesti Öbölben lakik!

2021 szeptember 23-án hosszas betegség után sajnos elhunyt Mészöly Gábor, aki nélkül nem lenne se Hoppárézimi könyv, se Hoppárézimi színdarab, se Hoppárézimi oldal, se semmi. Nagy veszteség ez számomra, hiszen Gábor fedezett fel, ő szerkesztette mind az 5 könyvemet, és jó barátom is volt. Visszaemlékezést írtam róla, mely itt olvasható a Hoppárézimi.hu -n, valamint az eredeti Hoppárézimi 35 éves jubileumán (2022 novemberében) megjelenő új kiadású Hoppárézimit az ő emlékére ajánlom fel. 2022 novemberében volt pontosan 10  éve annak, hogy minden karácsonykor a Deák téren dedikáltam könyveimet, sőt, szinte minden nyáron is volt dedikálás, és lesz is, ameddig bírom. OM ॐ!

2022 november 7-én a November 7. téren – gyakorlatilag a 37 évvel korábbi balesetem helyszínén – kezdtem mega 10. éves jubileumi dedikálásomat. Másnap már a szokásos helyemen dedikáltam, a Deák téri betonizénél, azonban harmadnap, a dedikálásból hazafelé tartva elütött egy autó, eltörött a bordám, ezért 6 7 kényszerpihenőre lettem ítélve. Home Office mintájára Home Dedicationt szerveztem, de mivel ezzel nem sokan éltek, igazi szerencse volt, hogy december 12-én a várban egy kenus tematikájú ZZ TOUR-on régi kenus cimboráim és több vendég is vásároltak könyveket. E ZZ TOUR-t Tenzi lányom fuvolatanárnője, Kerényi Eszter Lilla nyitotta meg gyönyörű fuvolajátékával. S mivel ekkor már rég jól voltam, rövidesen újra dedikálni kezdtem a betonizénél lévő vasalódeszkámról.

Laár András egész életemet meghatározó barátom. 1981-ben, 11 éves koromban láttam először TV-ben, 82-ben Fezóval alakított ZESZU electronic zenekarunknak példaképe volt. Jártunk koncertjeikre, hallgattuk lemezeiCAT, majd egy balatonlellei találkozás alkalmával 1991 augusztUSÁban életre szóló barátságot kötöttünk. Laár András Anna nejével ketten esküvői tanúink lettek, de Annától hallottunk először a Waldorfról is, miközben folyamatosan jártam a KFT korcertekre, Laár pour Laár előadásokra (sokra!!), és 2007-től András mantra éneklő Tündér Tantra Körébe is csatlakoztam. De idén, 2024-ben több KFT koncert után nagy szerencsémre Laár And Rás Mánfán tartott elv onulására is L-you-tottam (ottan), s ott találkoztam egy videókészítésben jártas 1986-ban született lánnyal, Katával, akinek tök új volt a Hoppárézimi, de rákattant, s azóta reeleket gyárt rólam, mega Hoppárézimiről. Sőt, ő készített nekem insta oldalt, tiktok oldalt, és egy új old dalt a Youtube-ra, azzal acéllal, hogy a fiatalok (ok??) is megismerjenek!

INSTA: https://www.instagram.com/hopparezimi.hu/,

TIKTOK: https://www.tiktok.com/@hopparezimi.hu,

YOUTUBE: https://www.youtube.com/@zz-company-hu

 

ZZ 🙂

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.