Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, író 1570-ben Nagyváradon született, ahová Tolvai Renáta, a 2010-es Megasztár is való. 1637-ben halt meg Pozsonyban, de még előtte egy évvel, 1636-ban gyönyörűségesen kinyilatkoztatta gondolatait a nyelvvel kapcsolatban, mely szó a magyar nyelvben azonos, akár a testrészt, akár az emberek közti kommunikáció rendszerét tekintjük…

Egy nagyszerű és méltán népszerű kortárs nyelvész, Nádasdy Ádám szómagyarázataival kiegészítve tárom e becses sorokat kedves olvasóim elé.

„Krisztus a mai szent evangeliomban (Máté 5, 22) azt mondja, nem elég a pokol kínjának elkerülésére, hogy embert nem ölünk és haragot nem tartunk: hanem a csúfolódó szókat és rágalmazó szitkokat is el kell távoztatnunk, ha a pokol tüzében nem akarunk égni. [Neki a csúfolódás erős szó: valakiről csúful beszélni, valakit csúffá tenni — ma úgy mondanánk: besározni, ellehetetleníteni.] Azért mivel ártalmas vétkek mennek át az ember nyelvén, megmagyarázom: mennyi sok és veszedelmes vétkekbe keveri embert a kis darab húsocska, ha zabolán nem viseltetik.

Tagadhatatlan [folytatja Pázmány], hogy a nyelv nemcsak szükséges, de felette hasznos emberben:

(1) Először: mert ezáltal jelentjük egymásnak gondolatunkat, tanácsunkat, igyekezetünket, szándékunkat. Mivel szűből [=szívből] származik a szó: a nyelv a szűnek csapja. Azért amivel szívünk bévelkedik [=bővelkedik, tele van], az foly nyelvünkre; és miképpen a nyelv szárazságán és égésén [=forróságán] a szűnek forróságát ismérik [=a lázat megállapítják] az orvosok; úgy a nyelv szólásából tudhatjuk, mi vagyon az emberben: mert amit szívünk akar, nyelvünk azt emlegeti. Nyelv nélkül tehát sem egymás között való nyájasságunk [=kulturált érintkezésünk], sem egymástúl való tanulásunk nem lehet.

(2) Másodszor: életre és eledel nyelésére szükséges a nyelv: mivel ez aki forgatja és fogunk alá taszigálja az étket, melyet mikor a fogak elégségesen megőrlöttek, egybehempelygeti [!] és a gyomorba taszítja.

(3) Harmadszor: a nyelv érzi és megválasztja az ízeket: megisméri a hasznos és kedves vagy unalmas és ártalmas eledelt.

(4) Negyedszer; mindezeknél böcsületesb [=becsülendőbb], hogy a nyelv isteni tiszteletnek temjénezője: mert avégre adatott a nyelv, hogy ezzel dicsírjük Istenünket. Azt írja Salamon: ha kik hidegek [=passzívak, közömbösek] az isteni szolgálatra: a szép szó és istenes intés, mint a tűz, felgerjeszti őket. Ha kik tunyák és késedelmesek a jóra: az értelmes szók esztenek [=ösztönök, azaz ösztönzők], melyekkel felébred puhaságok. Ha ki szomorú, és búsulási [=bánatai] közt megepedett [=depressziós lett és lefogyott], a helyesen és módjával ejtett mézes szók megédesítik a lelket, megvastagítják a csontokat.

A nyelv, ha oktat: tudatlanságtúl szabadít; ha énekel, gyönyörködtet; ha dorgál, jobbít; ha biztat, szűvesít [=szívesít, azaz lelkesít]; ha bátorít, vígasztal; ha fenyeget, tartóztat. A nyelvnek köszönjük, hogy a vad és oktalan [=primitív] módon élő emberek várasok társaságába szállottak [=városi közösségeket hoztak létre] és emberi életet tanultak.

Végezetre, a nyelvnek köszönhetjük, hogy sok országok romlástúl, sok igyefogyott emberek kétségbeeséstűl megmenekedtek. Azért [=úgyhogy] bár minden érzékenységek [=érzékszervek], minden egyéb tagok egybecimboráljanak [=testrészek szövetkezzenek], sem cselekedhetnek annyi jót az ember lelkében, mennyit egyedül a nyelv. Tehát a testi tagok között jobb nincs emberben a nyelvnél.”

Így beszélt hát nagy elődünk, Pázmány Péter, nyomatékosan rámutatva arra az egyértelmű asszociációra, melynek révén a mi nyelvünkben azonos szót használunk e fogalomra (magyar nyelvre) és erre a kézzel tapintható testrészünkre (a nyelvünkre), melyek funkciója tulajdonképpen azonos. Többek közt ezért vonzódunk annyira nyelvünkhöz, anyanyelvünkhöz, nyelvünk ápolásához. Hiszen nyelvelni oly jó. Ez magyarázza az én vonzalmamat is. Ezért titulálom magamat önjelölt szabadelvű nyelvésznek.