Meghökkentő levelet kaptam az imént Jucustól! Már csak azért is a szívemhez kaptam, mert a Saját utad fórumán utoljára 2008 december 16-án, jóval több, mint egy éve történt utoljára bejegyzés.  Pedig a nyelvtan örökös nyüzgölődésre ad okot embertársaink között. Olvassuk csak!

Jucus Mondta:

Nekem egy dolog nagyon szúrja a szemem, vagy inkább a fülem. Ez pedig az “ígyezés” – ahogy én nevezem. Sok ember a mondataiban feleslegesen és sokszor használja az “így” szót. Pl: “Elmentünk, és így látom, hogy így, nem is tudom, így mentünk, és így jöttek szembe az emberek és így néztek!” – ilyesmire gondolok. Megüti a fülem, ha ilyesmit hallok, sajnos nagyon gyakori.

Kedves Jucus!

Először is nagyon köszönöm, hogy felélesztetted ezt a fórumot. Ha megfigyeled, immár kerek egy éve nem történt ide bejegyzés!

Azzal kapcsolatban, amit felvetettél, el kell mondanom, hogy különböző helyeken különböző szokások járják, így néhol az így szócskát beillesztegetik a mondandó közibé. Aki mást szokott meg, annak ez feltűnik és zavarja. Azonban ez a tény nem változtat azon, hogy az a bizonyos szokás fennmarad, vagy sem.

Nehéz ebbe belenyugodni. Magamról tudom, hogy engem pl. az idegesít, ha az emberek azt mondják, hogy “inekció”! Az nem inekció, hanem inyekció és úgy írjuk, hogy injekció. Számomra ez természetes, így tanultam meg gyerekkoromban, azonban rengeteg embertől hallom, hogy inekció, még egyetemet végzett orvosok szájából is, de ez engem akármennyire idegesít, ez attól még így van.

Egy másik ilyen az “egyenlőre”!! Ezen bukok ki aztán, de már tökre totálra! Rengetegen mondják és még írják is, hogy egyenlőre, holott nem egyenlő darabokról beszélnek, hogy pl. egyenlőre (egyenlő darabokra) vágnak fel egy tortát, nem, hanem, hogy egyenlőre még nem vágják fel a tortát, majd csak később. Ez – szerintem – bődületes hiba! Ugyanis helyesen egyelőre nem vágják fel a tortát, egyELőre! Egyelőre ezt mondom, majd később lehet, hogy azt. De ez csak egy példamondat volt, mert az egyelőre helyett egyenlőrét soha ebben az életben nem fogok mondani, ez ezer százalék!

MacGet (?)

De én se vagyok ám szentlélekből! Az én irományaimban gyakorta találni olyan furcsaságokat, ami meg másoknak nem tetszik. Néha előfordul ugyanis, hogy pl. a Margitsziget szót úgy írom, hogy MacGet. Ismerőseimet az idegzsába kerülgeti, mikor nagy nehezen kikövetkeztetik, hogy miről is van szó. De ettől én még továbbra is azt fogom írni, “h. elmek a MacGetre, sztámmaj nemtommémmilesz…”, ahelyett, “hogy elmegyek a Margitszigetre, aztán majd nem tudom még, mi lesz….” – ugyanis a nyelv a saját meglátásom szerint nem más, mint egy gyúrható anyag, amivel játszani lehet, ha úgy tartja a kedvünk.

Igenám, de akkor az injekciót is lehetne inekciónak mondani, meg az egyelőre helyett is lehetne egyenlőrét mondani, vagy írni. Sza itt jön be a necc. Vannak persze szabályok. A szabályok köztudottan semmi másra nem valók, mint hogy felrúgjuk őket. Ettől függetlenül van egy ilyen, hogy jóérzés. Kinek mi megy át a rostáján. Aki gyerekkorában azt hallotta a szüleitől, hogy inekció, az elnézőbb lesz azokkal, akik ezt mondják, még ha ő később meg is tanulja a helyes kiejtést. Meg aztán végül is az egyenlőre és az egyelőre valóban egymáshoz hasonlító szavak, s ha valaki nem foglalkozik külön a nyelvtani szabályokkal, annak igazán elnézhető, hogy Uram bocsá’ mind a két helyen ugyanazt a formát használja – hogy „egyenlőre”. Az iskolában ezért bukdács jár, dakkómá a MacGetért is! A felnőtt életben viszont mindenki azt csinál, amit akar.

Ez egy örök téma az emberek között – a nyelvhasználat. Van egy nyelvünk, de azt sokmillióan használjuk. Sokmillióképpen. Tulajdonképpen jó, hogy különbözőképpen is lehet mondani, mint ahogy különbözőképpen nézünk is ki, mi emberek. Tökunalom lenne, ha mindenki egyforma lenne, és egyformán beszélne. A különbözőségnek azonban ez az ára, hogy vérmérséklet szerint különbözőképpen toleráljuk a társaink szavajárását, kinézetét, satöbbijét. Ez az élet, gyermekeim!

Milyen jó is itt a saját utadon okoskodni néha!!! 🙂